Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
324.95
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Jelentős az orosz katonai erősítés Szíriában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának docense szerint Oroszország már most rendelkezik akkora erőkkel , hogy egy támadás során súlyos vérveszteséget okozzon a magát Iszlám Államnak nevező (IÁ) terrorszervezetnek.

Kaiser Ferenc az MTI-nek csütörtökön hangsúlyozta, hogy az orosz katonai erősítés nem csupán korszerűbb haditechnikai eszközei vagy létszáma miatt fontos, hanem a katonák képzettsége és morálja miatt is. A Szíriába küldött különleges műveleti erők, tengerészgyalogosok, légi deszantosok ugyanis nemcsak Oroszországban, hanem világszinten is elitnek számítanak.

Az MTI csütörtökön azzal kapcsolatban kérdezte az NKE szakértőjét, hogy a napokban a szíriai kormányerők több Oroszországtól kapott modern haditechnikai eszközt - köztük pilóta nélküli repülőgépeket, harci repülőgépeket is - bevetették az IÁ ellen. Moszkva korábban közölte, sohasem rejtette véka alá azt, hogy haditechnikai eszközökkel támogatja a Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányához hű fegyveres erőket. A napokban pedig a Kreml már azt sem zárta ki, hogy a szíriai elnök kérésére csapatokat küld a négy és fél éve polgárháború sújtotta országba.

Az utóbbi időben a szíriai kormányerők a katonák tömeges dezertálása miatt lehetetlen helyzetbe kerültek - mondta Kaiser Ferenc, kifejtve: a migránsok döntő többsége jó kiállású, egészséges, 18 és 30 év közötti férfi, jelentős részük katonai bakancsban látható, és vannak, akik kettes oszlopban masíroznak az úton. Ráadásul a térségből az utóbbi időben kivonult az Aszaddal szövetséges Hezbollah libanoni síita radikális szervezet sok katonája is, ezáltal még jobban meggyengült az Aszad-rezsim, amely így Szíria egyre kisebb részét tartja ellenőrzése alatt.

A harcok már a szír főváros, Damaszkusz külvárosait, a sűrűn lakott tengerparti területeket is elérték. Ha Moszkva nem avatkozik be, akkor végleg megbukhat az Aszad-rezsim - mondta a szakértő, megjegyezve: ez senkinek sem lenne jó, mert ebbe a hatalmi űrbe mostanáig csak az IÁ tudott beférkőzni.

Kaiser Ferenc kiemelte: a térségben az 1978-as Camp David-i megállapodás óta Oroszország egyik legfontosabb szövetségese Szíria. Ezért Moszkvának fontos, hogy az Aszad-rezsim stabilizálódjon, és lehetőleg Szíria területének döntő többségét, ha nem is az egészét, újra ellenőrzése alá tudja vonni. Erre viszont a kormányerők maradványa egyedül nem, csak az orosz katonai segítséggel lesz képes. Ennek nyomán Szíriában már zajlik "az orosz erőknek támadáshoz való felvonultatása".

Az orosz közösségi oldalak alapján a szíriai fegyveres erők létszáma jelenleg 180 ezer körül van. A docens elmondta: Szíriában eddig egy orosz bázis volt, a tartuszi kikötő, ahol a legfrissebb adatok szerint 20-22 korszerű egységet tartanak. Ezek önmagukban több ezer embert jelentenek. Friss műholdképek tanúsága szerint ugyanakkor Oroszország vélhetően két újabb katonai bázist épít a közel-keleti országban. A jelenleg Szíriában harcoló orosz erőket legalább egy zászlóaljnyira becsülik (600-700 ember), de vannak olyan források, amelyek szerint az orosz erők létszáma a dandár (kétezer körüli) méretét is elérheti. Továbbá a térségben több mint tíz hajóval mozgó haditengerészeti köteléket, az odatelepült légierős és kiszolgáló erőket is beleszámítva a szakértő úgy becsüli, hogy az oroszok maximum ötezer katonával lehetnek jelen a térségben. Az orosz fegyveres erőknek a legfrissebb nyilvános adatok szerint 771 ezer körüli összlétszámához képest ez elenyésző - tette hozzá.

Kaiser Ferenc elmondta: a szíriai kormányerők legnagyobbrészt - ha nem is a legkorszerűbb, de - modern, részben szintén szovjet és orosz haditechnikával rendelkeznek. Moszkva pedig most még modernebb technikával segít, köztük BTR harcjárművekkel, harci repülőkkel, és vannak olyan műholdfelvételek, amelyek alapján Szuhoj 30-as repülőgépek, Szuhoj 25-ös csapásmérők, Mi-24-es harci helikopterek és tüzérségi eszközök is felvonultak a térségben.

A docens ugyanakkor kiemelte: Moszkva csak óvatosan exponálja magát a konfliktusban. Különféle háttértárgyalásokat folytat, amelynek látványosabb része az izraeli vonal, de nyilván, a Hezbollahra való tekintettel, Iránnal és az amerikaiakkal is zajlik egyeztetés. Vlagyimir Putyin orosz elnöke "van annyira reálpolitikus", hogy nem egyedül akarja kezelni a kérdést - tette hozzá.

Kaiser Ferenc kitért arra is, hogy a Nyugat már háromszor "megégette magát" a békecsinálással, Afganisztán, Irak, Líbia - egyik sem lett siker. Kiemelte, hogy "az iraki kudarc" következménye lett az a hatalmi vákuum, amely Szíriában van. Az IÁ az iraki al-Kaidából iraki területen jött létre.

Vlagyimir Putyin egy működő állam létrehozását kínálta fel, és mindezek nyomán azért lobbizik, hogy "kikényszerítse" az Aszad-rezsim stabilizálását - fejtette ki az NKE docense.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×