Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Önvédelmi tanfolyamra gyűltek össze Prágában európai rabbik

Önvédelmi és elsősegély-tanfolyamra gyűlt össze kedden Prágában az európai rabbik egy csoportja a kontinensen az utóbbi időben tapasztalt antiszemita támadásokra válaszul - számolt be róla az AP amerikai hírügynökség.

A képzés során több tucatnyi zsidó vallási vezető sajátíthatta el, hogyan védheti meg életét egy késelés során, és hogyan láthatja el a sebesülteket.

Menachem Margolin rabbi, az Európai Rabbik Központjának titkára azt mondta, az alapvető elképzelés a legszükségesebb fogások bemutatása volt.

A képzésre az Európai Rabbik Központja és az Európai Zsidó Társaság által szervezett éves gyűlés keretében került sor.

Margolin azt mondta, részben amiatt döntöttek a képzés megrendezése mellett, mert az európai országok kormányai szerintük semmit nem tesznek azért, hogy megvédjék a zsidókat Európában. Hozzátette, a prágai eseményt követően több más európai államban is szerveznek hasonló tanfolyamokat.

Február közepén kettős terrortámadás történt Koppenhágában, s az egyik lövöldözés alkalmával életét vesztette a dániai főváros egyik zsinagógájának zsidó biztonsági őre. A támadás két halálos áldozatot szedett, és öten megsebesültek.

Párizsban négy zsidó halt meg január 9-én, amikor Amédy Coulibaly dzsihadista túszokat ejtett egy kóser szupermarketben, két nappal a Charlie Hebdo szatirikus francia hetilap szerkesztősége ellen elkövetett, 12 ember életét kioltó vérengzés után.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×