Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
327.13
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Dokumentumfilmekkel harcolnak a korrupció ellen Kínában

A dokumentumfilmeket is felvette a korrupció-ellenes harc eszközei közé a Kínai Kommunista Párt (KKP).

A párt illetékesei a központi televízióval közösen részletesen bemutatják, hogyan élik életüket a helyi hatalmasságok, hogyan szerzik a vagyonukat és költik a pénzüket - adta közre a filmeket "beharangozva" kedden a kínai állami média.

A KKP központi fegyelmi ellenőrző bizottsága és az állami tévé négyrészes dokumentumfilmben fogja bemutatni a vesztegetések több oldalát, és azt az életvitelt, amely e "rossz úton járó" vezetőket jellemzi. Az érintettekkel készített, mintegy száz interjú felhasználásával forgatott sorozat részeit négy egymást követő napon sugározzák majd, de az internetről is letölthetők lesznek.

A megszólalók között szórakozóhelyek, klubok alkalmazottai, leleplezők, újságírók, nyomozók és egyszerű kínai emberek is vannak. Szerepelni fog például Anhuj tartomány napokban bíróság elé állított kormányzó-helyettesének ügye is, amelyben főszerepet játszott a kínai művészetben fontos helyet betöltő jáde féldrágakő, ennek ugyanis megszállott gyűjtője volt a férfi. Illegálisan szerzett vagyonának csaknem 80 százaléka értékes, megmunkált antik jáde darabokból áll, köztük egy 3,5 millió jüant (140 millió forint) érő példánnyal.

A beharangozó szerint megmutatják azt a Hejlungcsiang tartományi helyszínt is, ahová egy egykor tartományi szintű vezető járt szórakozni, s ahol egy ilyen alkalommal a társaságában lévők egyike belehalt az ivásba. A nézők láthatják majd Kanton volt pártitkárának kedvenc luxusbárjait is.

Kínában a média napi rendszerességgel önti a korrupt hivatalnokok, pártkáderek eseteiről szóló beszámolókat, újabb és újabb internetes oldalak nyílnak, ahol a lakosság bejelentéseket tehet, és rendszeresek médiában az "emlékeztető" figyelmeztetések.

A közelmúltban két volt magas beosztású tábornok bukott le, a központi katonai bizottság volt alelnöke és a hadsereg logisztikai főcsoportfőnökségének helyettes parancsnoka. Hszi Csin-ping államelnök-pártfőtitkár az országot járva külön is figyelmeztette a katonákat, hogy tanuljanak a leckéből. A hadsereg lapja úgy fogalmazott, egyes magas rangú katonák ahelyett, hogy a hadviselés stratégiáit tanulmányoznák, a háborús fenyegetésről megfeledkezve régiségeket, festményeket, jádét gyűjtenek.

A legutóbbi jelentések arról is beszámoltak, hogy a párt ellenőrző szervei több mint 3200 olyan vezetőt "találtak", akiknek családtagjai külföldre költöztek. Közülük az elmúlt egy évben körülbelül ezer olyat büntettek meg, akik nem akarják, hogy legközelebbi rokonaik visszatérjenek Kínába.

A jelenleg hatalmon lévő pártvezetés már több intézkedést hozott a vezetők munkastílusának, munkakörülményeinek, életvitelének szabályok közé szorítása céljából, de a kommunista párt illetékesei már többször elismerték, hogy a korrupció ellen határidő nélkül meghirdetett "kampányuk" végeláthatatlan.

A múlt hétvégén nyilvánosságot kapott dél-kínai rendelkezés szerint például a pártvezetőknek tilos munkaidőben golfozni járni. Az új golfpályák építésére vonatkozó tilalom ellenére állítólag Kínában van a világon a legtöbb belőlük, csaknem száz a déli Kuangtung tartományban. Egyes lapok emlékeztetnek rá, már Mao Ce-tung néhai kínai államelnök is a "nyugati dekadenciát jellemző elitista" szimbólumnak tartotta a golfot, s azt be is tiltotta.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×