Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.53
bux:
144782.47
2026. október 16. péntek Gál

A román államfő a külföldi hírszerzés főnökét bízta meg kormányalakítással

Traian Basescu román államfő Mihai Razvan Ungureanut, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőjét bízta meg kormányalakítással. Ungureanu kijelentette, hogy az ország gazdasági és politikai stabilitásának megőrzését tartja legfontosabb feladatának.

Basescu azt követően nevezte meg miniszterelnök-jelöltjét, hogy a délutáni órákban a parlamenti pártok vezetőivel tanácskozott. E tanácskozások eredményeit összefoglalva elmondta, a koalíció pártjai azt kérték, hogy a koalíció kereteiben folytatódjon a kormányzás. Az ellenzék az elnök lemondását kérte és előre hozott választásokat sürgetett. Basescu elmondta, ha az ellenzék érveit veszi alapul, akkor öt hónapig átmeneti kormánynak kellett volna intézni az ország ügyeit. Közölte: a koalíciós pártok "elvileg elfogadták" Ungureanu jelölését.

Az államfő úgy vélte, az új kormánynak az lesz a legfontosabb feladata, hogy emelje a lakosság életszínvonalát, erről azonban leghamarabb áprilisban lehet beszélni. Figyelemmel kell lennie ugyanakkor Románia nemzetközi szervezetekkel kötött szerződéseire, folytatnia kell a korrupció elleni harcot, és növelnie kell az EU-s források felhasználásának hatásfokát. Kiemelt célnak mondta az államfő a munkahelyek létrehozását, melynek módozatai között a bányászat újraélesztését is említette.

A miniszterelnök-jelölti minőségében megszólaló Ungureanu kijelentette, úgy érzi, politikai függetlensége megengedi, hogy az ország "jó adminisztrátora" legyen. Hozzátette, már másnap reggel tárgyalásokat kezd a koalíciós pártokkal a kormányalakításról. Megjegyezte, az ország gazdasági és politikai stabilitásának megőrzését tekinti első számú prioritásának.

Mihai Razvan Ungureanu 1968-ban született Iasiban; a történelemtudományok doktora, a Bukaresti Tudományegyetem történelem tanszékének professzora. A Calin Popescu Tariceanu vezette liberális kormányban a külügyminiszteri tisztséget töltötte be 2004 decembere és 2007 februárja között. 2007 novembere óta a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) főnöke.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Háromszoros nyugdíjalapot kínál a katásoknak a Tisza-kormány: az új vagy a régi katával járok jobban?

Háromszoros nyugdíjalapot kínál a katásoknak a Tisza-kormány: az új vagy a régi katával járok jobban?

A kormány kata-tervezete 2027-től ugrásszerűen javítaná a főállású kisadózók nyugdíjszerzési feltételeit. A jelenlegi katások az 50 ezer forinttal emelkedő adóteher vállalásával akár háromszor akkora ellátási alapot szerezhetnének az új rendszerben, mint amit a mostani katás szabályozás kínál; 2028-tól pedig a szolgálati idő kedvezőtlen arányosítása is megszűnhetne számukra. Megnéztük, milyen helyzetben vannak idén a katások, mi alapján érdemes választaniuk a régi és az új kata között, és mire kell figyelniük azoknak, akik szeretnék a lehető legmagasabbra tornászni a leendő állami nyugdíjukat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×