Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144537.35
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Szélsőjobboldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Szentmihályfalván

Hét személy - öt rendőr és két civil - sérült meg szombaton a kelet-szlovákiai Szentmihályfalván a rendőrök és a szélsőjobboldali tüntetők közti összecsapásokban - közölte Daniel Dzobanik eperjesi rendőrségi szóvivő vasárnap.

Az utcai összecsapásra azután került sor, hogy a tüntetők semmibe vették a polgármester bejelentését, aki az engedély nélküli akciót feloszlatta. A sokak által szélsőjobboldalinak tekintett Slovenská Pospolitost (Szlovák Testvériség) tiltakozó akciója reagálás volt arra a múlt hét végén történt esetre, amelynek során két fiatalkorú roma a helyi futballpályán úgy megvert egy 65 éves férfit, hogy elveszítette fél szemét. A tetteseket a rendőrség letartóztatta. Az év elején egy gyilkosság is történt a faluban, amelynek elkövetője roma volt.

Az akció feloszlatása után a rendőrök 30 személyt - köztük Marián Kotlebát, a Slovenská Pospolitost szellemi vezetőjét - elővezettek, kihallgattak, majd szabadon bocsátottak. Büntetőeljárás egyelőre senki ellen nem indult - mondta a szóvivő. Kotleba vallomása szerint az akción néhány cseh, illetve magyar állampolgár is részt vett.

A Szlovákiai Konzervatív Demokraták (KDS) párt vasárnap azzal a javaslattal ált elő, hogy a jövőben kísérjék figyelemmel és tegyék közzé a szlovákiai romák által elkövetett bűncselekmények statisztikáját. A javaslatról Vladimír Palko volt belügyminiszter, a KDS elnöke beszélt a szombati tüntetéssel összefüggésben. Alexander Patkoló, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés elnöke "szánalmasnak" minősítette a javaslatot.

A pozsonyi belügyminisztérium tavaly november 12-én, három nappal a révkomáromi szlovák-magyar kormányfői találkozó előtt döntött a Szlovák Testvériség betiltásáról. Akkori sajtóvélemények szerint a döntés mögött nagy valószínűséggel az állt, hogy ezzel is erősíteni akarták Fico tárgyalási pozícióját. A szlovák belügyi tárca nemzetiségi, faji, vallási és politikai gyűlöletkeltéssel indokolta a Szlovák Testvériség feloszlatását. A szlovák legfelsőbb bíróság viszont néhány hete érvénytelenítette ezt a döntést, s az ügyet visszaadta a minisztériumnak. A taláros testület úgy találta, hogy Robert Kalinák belügyminiszter döntése törvénytelen volt, a Szlovák Testvériség feloszlatásához a feltételek nem voltak adottak.

A Szlovák Testvériség ezért polgári szövetségként továbbra is létezhet és működik is.

Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×