Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Eladták a legendás szczecini hajógyárat is

A lengyel kormány hosszas huzavona után eladta a szczecini hajógyárat a United International Trustnak (UIT) szombaton, egy árverés keretében. Az UIT csütörtökön vette meg a gdyniai hajógyárat. Aleksander Grad privatizációs miniszter szerint a hajógyártás folytatódik a gyárakban.

A két hajógyárat azután adták el, hogy az EU 2008 novemberében közölte, az uniós szabályok ellen való, hogy a lengyel állam támogatást nyújt a gyáraknak. Ezt a pénzt így vissza kellett fizetni. Majd úgy határoztak, hogy Lengyelországnak árverésen kell túladni a gyárakon.

Az ügy azért kavar nagy indulatokat, mert a gdanski, a szczecini és a gdyniai hajógyárakat a lengyelek nemzeti ereklyéknek tekintik, mivel itt, a Hármasváros hajógyáraiban született meg a Szolidaritás mozgalom. Ezért nem szívesen privatizálják azokat.

Korábban a fő gdanski hajógyár körül lángoltak fel a viták, mivel azt nem akarták eladni, de egyre veszteségesebb volt. Végül 2007-ben egy ukrán vállalat, a Donbass vásárolta meg. Nem mindenki volt elégedett az ügylettel, többek között Lech Walesa, a Szolidaritás egykori vezetője és a rendszerváltás utáni első lengyel elnök is úgy vélte, a gyárat lengyel kézben kellett volna tartani.

Eközben Donald Tusk, a lengyel miniszterelnök tévévitára készül a Szolidaritás képviselőivel, mivel Gdanskból Krakkóba helyezte át a Szolidaritás győzelmének húszéves évfordulójának ünnepségeit, amit a szervezet igencsak kifogásol.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×