Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Amire még nem volt példa: nők a kuvaiti parlamentben

Négy nő foglal majd helyet az új a kuvaiti parlament padsoraiban, amire a dúsgazdag arab ország történelmében eleddig még nem volt példa - derül ki a szombaton tartott előre hozott választás első hivatalos részeredményeiből.

Kuvaitban a nők első ízben 2005-ben kaptak szavazati jogot, illetve jelöltként is indulhattak a választáson, de mindeddig nem sikerült bejutniuk a törvényhozásba sem a 2006-os, sem a 2008-as választáson.

A mostani választáson a 210 jelölt között 16 nő versengett az ötven parlamenti mandátumért.

A részvételi arány alacsony volt, mert a polgárok kételkednek abban, hogy a szombati voksolás véget vet a parlament és a gazdasági reformok keresztülvitele mellett kitartó kormány közötti szembenállásának.

A kuvaiti uralkodó azzal az indokkal oszlatta fel márciusban a parlamentet - 47 éves fennállása óta ötödször -, hogy egyes képviselők visszaéltek a demokráciával és veszélybe sodorták a nemzet egységét.

A térségben a kuvaiti politikai rendszer hasonlít a leginkább a nyugati demokráciákra, bár nincsenek pártok. A gazdaságilag korábban éllovas ország lemaradt szomszédai mögött. Katar és az Egyesült Arab Emírségek ma már sokkal több külföldi tőkét és turistát vonz.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×