Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hamarosan egymilliárd éhező lesz a Földön

Hamarosan egymilliárdra nőhet az éhező emberek száma a Földön - közölte szerdán az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgatója Párizsban.

 Jacques Diouf szerint a jelenlegi gazdasági világválság elősegítette ugyan az élelmiszerárak csökkentését, de a kereskedelem, illetve a fejlesztési segélyek visszaeséséhez is vezetett. A válság miatt az idén várhatóan további 104 millió emberrel nő azok száma, akik napi 1800 kalóriánál kevesebb élelemhez jutnak.

A főigazgató hangsúlyozta: az élelmiszerárak 2008 júniusa óta mintegy 30 százalékkal csökkentek, de így is a 2006-os szint felett vannak, és a fejlődő országokban 30 százalék helyett csak 12-14 százalékos áresés tapasztalható. Az éhezők száma tavaly 40 millióval, 2007-ben pedig 75 millióval nőtt világszerte.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×