Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Elszámolta magát a kárunkra az IMF

Téves adatot adott meg, és ezért a befektetők előtt a valósnál kockázatosabbnak állította be Kelet-Európát a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely csütörtökön megkezdte a felülvizsgált adatok publikálását. A szervezet a feltörekvő piaci országok tartalékaihoz képest felhalmozott külső adósságát számolta el.

Csehország külső eladósodottsági rátáját az aktuálisnál több mint két és félszer nagyobbra, Észtországét 63 százalékkal többre, Ukrajna esetében majd duplájára becsülte a Nemzetközi Valutaalap áprilisban kiadott Globális Pénzügyi Stabilizációs Jelentésében.

A központi bankok, elemzők és újságírók tiltakozása nyomán az IMF szerdán sajnálkozását fejezte ki a kínos hiba miatt és azt mondta: amilyen gyorsan csak tudja, felülvizsgálja az adatokat és újra közzéteszi azokat honlapján.

Ugyan néhány adat a brit üzleti napilap, a Financial Times birtokába jutott, az IMF honlapján szereplő dokumentumból még csütörtök délután is hiányzott két grafikon, amit "felülvizsgálatra visszavontak". A Valutaalap belső vizsgálatot ígért, a cseh adat esetében azonban közölte, hogy beviteli hiba történt, és véletlenül kétszer számították be a rövidlejáratú hitelek törlesztését.

Mint az FT megjegyzi, a baklövés érzékeny pillanatban történt Közép- és Kelet-Európa számára, amely a feltörekvő piacok közül különösen függ a külföldi adósságtól. A lap idézi az ING bank vezető közgazdászát, Charles Robertsont, aki szerint az adatkorrekció után "Kelet-Európa kevésbé tűnik kockázatosnak, mint néhány héttel ezelőtt". A módosított mutatók ellenére is azonban a térségben sokkal magasabb a megtakarításokhoz képest a külső adósság aránya, mint Afrikában, Latin-Amerikában vagy Ázsiában - húzza alá a lap.

A Valutaalap egy hónap alatt másodszor kényszerül hibás adat javítására. Nemrég a brit bankrendszer veszteségeiről szóló mutatót kellett kijavítania a brit pénzügyminisztérium tiltakozását követően.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×