Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jövőre már fellendülést remél a német kormány

Jövőre már szerény mértékű gazdasági fellendülést remél a német kormány. A gazdasági tárca már a legtöbb kutatóintézet előrejelzéséhez hasonlóan abból indulnak ki, hogy ebben az évben a GDP 6 százalékkal marad el a tavalyi szint mögött.

A berlini kormány szakértői eddig legfeljebb 2,5 százalékos visszaeséstől tartottak, de Karl-Theodor zu Guttenberg gazdasági miniszter mai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a válság miatt idén a nemzeti össztermék 6 százalékkal fog elmaradni a múlt évi szint mögött.

A lehangoló adatok közlésekor a miniszter azonban hangsúlyozta, hogy a jövő esztendőben a kormány a konjunktúra szerény élénkülésére számít, és becslése szerint a gazdaságnövekedés aránya eléri majd a fél százalékot.

A GDP idei csökkenését a válságra vezette vissza, amely erősen megtépázta a német ipar egyik pillérének számító kivitelt, és a belföldi kereslet is erősen visszaesett. Noha a kormány az autógyártás sorsát különösen a szívén viseli, a luxusautókat kínáló Daimler cég 165 ezer németországi alkalmazottjára az idén számos megszorító intézkedés vár. Ezek közül a legfájdalmasabb alighanem a csaknem 9 százalékos bércsökkenés, ami a munkaidő megrövidítésével jár együtt.

A Daimler elnöke hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi forgalom január elseje óta 22 százalékkal zuhant és a konszern emiatt kényszerül a takarékossági intézkedések életbeléptetésére, de fogadkozott, hogy egyelőre senkinek sem kell tartania elbocsátástól, sőt a külföldi beruházásokkal járó elkötelezettségeknek is eleget tesznek, így a Kecskemét melletti telephely fejlesztését is folytatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×