Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Bíróság elé állítanák a bolíviaiak Kepes Andrást

A bolíviai kormány két napon belül panaszt emel Kepes András ellen, mert elhallgatta a Rózsa-Flores Eduardóval tavaly ősszel készített interjú részleteit - jelentette be Juan Ramón Quintana, a kormányzati ügyek minisztere. Reményei szerint "létezik valamiféle út az együttműködésre" a budapesti partnerszervekkel.

Az ABI bolíviai hírügynökség beszámolója szerint a Viru Viru város repülőterén tartott sajtótájékoztatón a miniszter úgy fogalmazott, hogy "ezen a héten, a következő órákban diplomáciai úton panaszt emelnek" Kepes András ellen, mert előre tudott arról a "rendkívüli, erőszakos kalandról", amelybe Rózsa-Flores és társai bocsátkoztak.

Kijelentette, hogy a külügyminisztériumon keresztül az igazságügyi minisztérium nyújt be panaszt bűnrészesség és bűnpártolás címén a magyar újságíró ellen. Hozzáfűzte, hogy a bolíviai kormány reményei szerint "létezik valamiféle út az együttműködésre" a budapesti partnerszervekkel. "Mindenesetre hivatkozni fogunk a terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi konvencióira is, hogy bíróság elé tudjuk állítatni Kepest" - mondta.

Sacha Lloren, a társadalmi mozgalmak koordinálásáért felelős bolíviai miniszterhelyettes helyi idő szerint pénteken közölte, hogy kormánya jogi lépéseket tesz Kepes András ellen, mert hallgatása veszélyeztette Bolívia integritását. Llorenti szerint Kepes Andrásnak rögtön az interjú után tájékoztatnia kellett volna a magyar hatóságokat Rózsa-Flores Eduardo terveiről, akik ezt követően nyilvánvalóan átadták volna az információkat a bolíviai szerveknek.

Kepes András úgy véli, hogy nem hibázott újságíróként az ügyben. "Egy újságírónak nem az a feladata, hogy alakítsa az eseményeket, hanem az, hogy dokumentálja, és a hátteret megvilágítsa" - mondta az MTI-nek még szombaton. Szerinte az április 16-i rajtaütés is azt mutatja, hogy a bolíviai hatóságoknak a titkosszolgálatokon keresztül voltak információi, amit nem a Rózsa-Flores Eduardóval készített interjúból kellett megtudniuk.

Arra a kérdésre, hogy az interjú elkészítése után megfordult-e a fejében, hogy a hallottakról bármelyik hatóságot értesítse, Kepes András azt mondta: amennyiben nem bűncselekmény előkészítéséről van szó, az újságírót ugyanúgy kötelezi a titoktartás, mint egy orvost vagy egy ügyvédet.

A Rózsa-Flores Eduardóval tavaly szeptemberben készített interjút múlt héten kedden sugározta az MTV.

Bolíviai kommandósok április 16-án Santa Cruzban lőtték agyon a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot, és az ír Michael Martin Dwyert. Az akcióban őrizetbe vették a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot. A bolíviai hatóságok terrorizmussal vádolják a csoportot, azt állítva, hogy meg akarta ölni Evo Morales elnököt.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×