Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Soros: Sorsdöntő kérdésekről döntenek a G20-ak

Sorsdöntő lesz a piacok számára a jövő heti G20-as csúcs - mondta Soros György. A nemzetközi pénzügyi guru szerint újabb csapást jelent majd, ha a húsz legfontosabb ország képviselői nem állapodnak meg gyakorlati lépésekről. A világ legfejlettebb gazdaságú országainak vezetőit tömörítő testület tagjai a világgazdaság helyzetéről és a válságok elkerüléséről tanácskoznak majd Londonban.

Gyakorlati lépéseket sürgetett Soros György a világgazdaság talpra állítására, ellenkező esetben ugyanis olyan mélyrepülés várható, mint február 10-én. Az amerikai pénzügyminiszter akkor ismertette újabb bankmentő tervét, de mivel nem írta le pontosan az újratőkésítés részleteit, az indexek drámai módon zuhanni kezdtek.

Soros az amerikai szenátus külügyi bizottsága előtt azt mondta: Obama elnök sikeressé teheti a londoni G20-as csúcstalálkozót: az amerikai elnöknek fel kell vetnie, hogy a fejlődő piacok - Kelet-Európa és Afrika - nagyobb összegeket vehessenek fel a Nemzetközi Valutaalaptól. A világgazdaságnak is az IMF adhat lökést, mert bár nem tökéletes, de az egyetlen, rendelkezésre álló intézmény - fűzte hozzá.

Több kell

A húsz fontos ipari ország vezetői Londonban valószínűleg megegyeznek az IMF tőkéjének növeléséről, ez azonban Soros György szerint még nem elég: a különleges lehívási jogok rendszerén is változtatni kell. A jogosultság egyfajta "szuper tartalékvaluta" szerepét tölti be. Kína is éppen most vetette fel, hogy a dollár helyett hozzanak létre egy új, nemzetközi tartalékvalutát: Peking jelentős összegekért vett amerikai államkötvényeket, de ha a dollár árfolyama esik, veszíthet rajtuk.

Soros elismerte, hogy az angol rövidítés alapján SDR-ként ismert jogok módosítására valószínűleg Londonban már nem kerül sor, megnyugtathatja azonban a piacokat, ha Obama felveti az ötletet.

Mi a fontosabb?


Soros nem állt egyik oldalra sem abban az amerikai-európai vitában, hogy vajon a hatalmas állami költekezéssel történő gazdaságélénkítésre vagy a pénzpiacok szabályozására van-e nagyobb szükség. Szerinte mindkettőre, bár a stimuláló csomag előrébb való. Az EU soros elnökségét ellátó Mirek Topolánek - a csütörtökön lemondott cseh kormány vezetője - ugyanakkor "a pokolba vezető útnak" nevezte a több százmilliárdos amerikai gazdaságélénkítő csomagot.

Soros figyelmeztetett: a vitában nem szabad megfeledkezni a "periféria-országokról": védelmet kell nyújtani nekik egy olyan helyzetben, amelyet nem ők idéztek elő. A pénzember szerint Amerika elveszítheti pénzügyi vezető szerepét, ha nem segít a válság megoldásában, helyét pedig Kína veheti át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×