Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.42
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A weimarizálódás veszélyéről ír a SME

Magyarországon és hasonlóképpen Szlovákiában is a legnagyobb veszélyt nem az első pillantásra jól megkülönböztethető szélsőségek jelentik, hanem a szélsőségesek és a többiek közötti határok elmosódása - írta a SME című szlovákiai lap.

Magyarországon már néha elhangzanak olyan vélemények, miszerint az országban uralkodó helyzet hasonlít a két világháború közti weimari köztársaság helyzetéhez, amelynek állandó válsága és tehetetlensége volt az egyik oka a nácizmus színrelépésének. Ezt az összehasonlítást eddig főleg a szélsőjobboldalon hallani, amely nem is titkolja, hogy ez számára pozitív várakozásokat rejt. Szeretnék, ha a mai Magyarország weimari köztársaság lenne, s a demokratikus erők válsága és csődje hozzásegítené őket a hatalomhoz, ahogy az német elődjeik esetében történt.

Olykor azonban már a másik oldalon is hallani olyan emberektől, akik félnek Magyarország weimarizálódásától. Természetesen ez az összehasonlítás nagyon eltúlzott, a magyar gazdaság és társadalom problémái messziről sem olyanok, mint a weimari államé voltak, s a magyar szélsőjobb továbbra is aránylag gyenge - folytatja okfejtését a szerző.

"Magyarország, (Szlovákia) és Weimar között azonban van egy hasonlóság, amelyet komolyan kell venni. Ez az úgynevezett demokratikus erők csődje azon problémák megoldásánál, amelyek a szélsőségeseket éltetik. És az, hogy ezek a (szélsőségesek által javasolt) megoldások puhább formában a mérsékelt erők javaslatainak, illetve retorikájának a részévé válnak" - mutat rá az újság.

A kormányzó szocialisták, illetve a közelmúltig a szintén kormányzó liberálisok is szívesen ijesztgetnek Magyarország fasizálódásának veszélyével, de évtizedeken keresztül semmit sem tettek a romák társadalmi integrációja érdekében, sem más olyan problémák megoldása érdekében, amelyekkel a szélsőségesek választókat szereznek maguknak - írja a lap. A baloldal semmit sem tett saját választói kultiválása érdekében sem, mert a felmérések szerint azok szinte ugyanolyan rasszista módon gondolkodnak, mint a parlamenten kívüli Jobbik hívei.

Az újság szerint Sólyom László köztársasági elnöknél is feltűnően nagy a különbség aközött, hogy milyen látványosan törődik a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekkel, s mily kevés figyelmet szentel a magyarországi kisebbségeknek, illetve az azokat ért fenyegetéseknek.

"A beismert szélsőség ma figyelmet kelt Magyarországon, önmagában azonban nem túl veszélyes. Nagyon veszélyes azonban a határok elmosódása a szélsőségesek és a többiek között" - zárja kommentárját a Sme.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×