Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Elektromos kiskocsit bérelhet, aki nem akar gyalogolni

Közösségi használatra szánják azt az elektromos kiskocsit, amelyet a városi közlekedésről szóló nemzetközi konferencia keretében mutattak be kedden a kelet-franciaországi Belfort városkában.

Az elképzelés az, hogy a gépkocsit főleg a forgalmas belvárosok megközelítésére használják az emberek, lehetőleg rövid időre - mondta az InfoRádiónak Pascal Fournier, a gépkocsi tervezésében részt vevő belfort-i Technológiai Egyetem igazgatója.

A 2,5 méter hosszú, három vagy négy személyes, F-City fantázianevet viselő autó létrehozását több városi és megyei önkormányzat támogatta, értékesítését pedig 2009. közepétől tervezi gyártója, a Kelet-Franciaországban működő, 127 dolgozót foglalkoztató FAM Automobiles.

A Francia Antillákon immár egy éve tesztelt járgány várhatóan 16-18 ezer euróba, mintegy 4,5 millió forintba kerül, és maximum 100 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel. Pascal Fournier elmondta: a tervek szerint a gépkocsikat elsősorban a nagyobb városok önkormányzatai vásárolják majd, működtetésüket pedig állami-privát szerződések keretében, a párizsi Velib automata kerékpárkölcsönző hálózathoz hasonlóan, bérletes megoldásban fogják biztosítani.

A francia fővárosban 2007-ben vezették be a Velib rendszert, amelyhez egyébként a kerékpárokat Magyarországon gyártották. Az egyik legfontosabb célkitűzés az, hogy minél több embert szoktasson bicikli használatra. A konstrukció rendkívül előnyös: egy vezető kommunikációs cég által működtetett, több száz kölcsönző állomás valamelyikénél elhelyezett automatánál lehet bankkártyával kiváltani a minimum egy hetes bérletet - ami kereken egy euróba kerül -, majd ugyanannál az automatánál lehet kiválasztani a közelben, elektromágneses módon, oszlophoz rögzített kerékpárok valamelyikét.

A bicikli használata az első fél órában ingyenes, a második félóra egy, a harmadik 2 euróba kerül. "Ehhez hasonlóan oldják majd meg a F-Cityk bérlését is" - mondta Pascal Fournier, hozzátéve: a rendszernek ez esetben is rendkívül egyszerűnek, ugyanakkor megbízhatónak kell lennie. A gépkocsi gyártója egyébként már megállapodást kötött a francia vasúti társasággal, így az első F-City kölcsönzőhelyek várhatóan a vasútállomások közelében létesülnek majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×