Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Zentait terhelik kiadatási eljárásának költségei

A háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt Zentai Károlynak fizetnie kell a kiadatási eljárás során felmerülő ügyvédi költségeket, a 86 éves férfi emiatt elveszítheti otthonát - írta hét végi internetes kiadásában a The Australian című napilap.

Az újság szerint Zentai Károly ügyvédjeit pénteken értesítették arról, hogy a vádlottnak kell állnia a perthi bíróságon augusztus második felében esedékes meghallgatás ügyvédi költségeit. A lap szerint az idős férfi csak egy szerényebb ingatlant birtokol, miközben a legfelsőbb bíróság már 200 ezer dollár kifizetésére kötelezte egy áprilisi fellebbezési eljárás után.

Zentai nem tudja fedezni a költségeket - írja a lap, amely szerint a férfinak kevesebb mint 40 ezer dollár megtakarított pénze maradt, miután eddig több mint százezer dollárt fizetett ki az ügyvédeknek.

Az augusztusi perthi meghallgatáson az ausztrál ügyészek - Budapest álláspontját képviselve - azzal fognak érvelni, hogy Zentait ki kell adni a magyar hatóságoknak, hogy katonai bíróság elé állhasson. A vád ellene az, hogy 1944. november 8-án Budapesten harmadmagával megkínozta, megölte és a Dunába dobta a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot és hamis okmányokkal élt a fővárosban. Zentai tagadja a vádakat.

Amennyiben Zentait kiadnák, ő lenne az első ausztrál állampolgár, akit náci háborús bűnök miatt bíróság elé állítanak. 2001-ben már elkezdődött Konrad Kalejs lettországi náci kollaboráns kiadatási eljárása, de Kalejs meghalt, mielőtt az ausztrál hatóságok kiadták volna Rigának.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×