Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
312.75
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Elszállóban Hillary Clinton esélyei

Amerikai elemzők már alig 5-20 százalékra teszik Hillary Clinton esélyeit a demokrata elnökjelöltségre Barack Obamával szemben. Az InfoRádió által megkérdezett Amerika-szakértő szerint ez az arány tovább csökken majd, miután a hétvégén a volt first lady újabb hamis történetére derült fény, majd ezt követően - más okból - lemondott kampányának kulcsembere.

Nem ez az első alkalom, hogy Hillary és Bill Clinton hitelessége megkérdőjeleződött; sokan tartják úgy, hogy nagyon tehetségesek, ám a hatalomért mindenre képesek. A Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint ez igaz lehet, mert Hillary Clintonnak az utóbbi időben két olyan baklövése is volt, amely még inkább ráirányította a figyelmet a hitelesség kérdésére.

Magyarics Tamás az InfoRádiónak elmondta: Hillary Clinton kampánya súlyos belső válságtól szenved, ezt mutatja, hogy lemondott kampánystratégája. A demokrata politikus stábja már több komoly szakmai hibát is elkövettek.

Clinton ellenfelével, Barack Obamával szemben a tapasztalatra épít, most azonban csapatának egyik aduásza, Mark Penn kérdőjeleződött meg - közölte a szakértő. "Ha ennyire nagy tapasztalattal bírók is sorozatban követnek el nagyon súlyos politikai tévedéseket, az egész stratégia megkérdőjelezhető - tette hozzá a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.

Csökkenő esélyek

Az amerikai szakértők Hillary Clinton esélyét Barack Obamával szemben 5-20 százalék közé tették a demokrata elnökjelöltségre, ekkor azonban még nem derült ki újabb füllentése, és stratégája lemondása sem: ezek jelentősen visszavetik a politikusnő sanszát - mondta Magyarics Tamás.

Clintonnak most már nagyon nehéz lenne visszakapaszkodnia, ráadásul a szuperdelegátusok körében is csökkent az előnye: kezdeti, több mint száz szavazatos előnyéből mostanra mindössze két tucat maradt - közölte a szakértő.

A szuperdelegátusok egy része még nem kötelezte el magát, de nagyon sokat mondó, hogy Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke burkoltan arra szólította fel a őket, hogy a közvélemény hangulatát figyelembe véve döntsenek: ez egyértelműen azt jelenti, hogy Obama mellett állt ki - magyarázta Magyarics Tamás.

Sokat mondó az is, hogy Al Gore még nem szólalt meg, de valószínű, hogy inkább az illinois-i szenátort, azaz Obamát támogatja majd. Ha ez így lesz, a többség feltehetően ugyanígy tesz majd, ugyanis a demokrata párt minden "nagyágyúja" a Clinton házaspár ellen lépett fel - tette hozzá a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.Kínos kérdésekkel nézhet szembe

Az Egyesült Államokban a Clinton-házaspárt által publikált adózási adatok szerint az egykori - és talán majdani - elnöki pár 109 millió dollárt keresett az elmúlt 8 évben. Clintonék bevételei kapcsán egyre többen tesznek fel kellemetlen kérdéseket.

Az amerikai elnökségre pályázó Hillary Clintonnak most férje fizetését is magyaráznia kell. Clinton szenátor kampánystábja Hillary honlapján jelentette meg a 221 oldalas adózási adatokat.

Az amerikai média és elemzők rövidesen kérdéseket kezdtek el feltenni Bill Clintonnak a különböző előadókörútjain, - így Magyarországon is - megkeresett 52 millió dollárjával kapcsolatban. Egyesek szerint ugyanis a pénz egy része Hillary kampánykasszájába vándorolhatott.

Hillary Clinton környezete azonban éppen a jelöltnek az átláthatóság iránt elkötelezettségét próbálta demonstrálni. Ezt megelőzően ugyanis Barack Obama heteken át feszegette, hogy Hillary hozzá hasonlóan, miért nem osztja meg a közvéleménnyel jövedelme adatait.

Évente 44 ezer dollár takarítóra

Ezek szerint egyébként a házaspár a vizsgált nyolc év alatt 33 millió dollár adót fizetett, ami az Egyesült Államokban magasnak számító 31 százalékos adókulcsnak felel meg. A 109 millióból további tízmilliót adakozásra fordítottak.

A publikált adóbevallások egyébként 30 évre nyúlnak vissza és Hillary Clinton stábja szerint ilyen őszintén egyik jelölt sem fedte fel pénzügyeit. A hírügynökségek megjelentették, hogy szokatlan módon az Obama-kampány nem kommentálta azonnal a hírt.

A Los Angeles Times azonban nem hatódott meg és megjegyezte: Clintonék évente 44 ezer dollárt költenek takarítókra, ami nagyobb összeg, mint egy pennsylvánai család éves átlagjövedelme. Az ehhez hasonló összehasonlítások sok választót szembefordíthatnak a politikai elittel. Míg Clintonék évente átlagban 13 milliót kerestek Bill Clinton elnökségének lezárása után, addig Obamáék évi másfél milliót.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×