Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Forradalmak törhetnek ki a drága élelmiszer miatt

Csaknem duplájára emelkedett az idén a rizs világpiaci ára. A mércének számító thai rizs tonnájának ára januárban még csak 400 dollár körül volt, ma már meghaladja a 750 dollárt, de elemzők szerint rövidesen elérheti az 1000 dolláros szintet is.

A rizs, amely mintegy két és fél milliárd ázsiai alapvető tápláléka, könnyen politikai kérdéssé válhat, ezért a legtöbb ázsiai kormány már befagyasztotta az exportot, biztosítandó a belföldi árak stabilitását.

Vietnam - amely évi mintegy 5 millió tonnával a világ második legnagyobb exportőre - a napokban jelentette be kivitelének 22 százalékos csökkentését. India, Kambodzsa és Kína szintén korlátozta a rizs-szállítást.

Ezzel szemben világ első számú exportőre, Thaiföld igyekszik a maga javára fordítani a helyzetet. A magas árak a termelés fokozására ösztönzik a rizsfarmereket, akik az évi két aratást most háromra próbálják emelni rövidebb tenyészidejű fajtákkal, valamint a betakarítás és a következő vetés közötti időszak lerövidítésével.

Szakértők azonban az erőltetett termelés veszélyeire is felhívják a figyelmet. A vizet elveszik más fontos növények elől, az erős műtrágyázás a környezetet veszélyeztetheti, a földek túl rövid idejű pihentetése pedig kedvezhet egyes kártevők szaporodásának.

"Thaiföldön sem kizárt a hiány, ha így folytatódik az értékesítési láz" - figyelmeztetett a rizsügyi hivatal főigazgatója. Az ország mintegy évi 18 millió tonnás rizsterméséből 9,5-10 millió tonnát szokott exportálni.

Feszült helyzet

A szakemberek szerint a rossz időjárási körülmények, a növénybetegségek, egyes importőr-országok késedelmes igénybejelentése és a spekuláció együttes hatása okozza a rizs világpiaci árának drasztikus növekedését az utóbbi hetekben.

A háttérben azonban más okok is meghúzódnak. Egyes ázsiai országok emelkedő életszínvonala és a lakosság növekedő száma következtében fokozódott e gabona fogyasztása, ami lassan, de folyamatosan apasztja a nemzeti készleteket.

 A kialakult válság egyik nagy vesztese a 91 millió lakosú Fülöp-szigetek lehet, amely évi mintegy másfél millió tonnás rizsimportra szorul. Gloria Arroyo miniszterelnök bejelentette ugyan, hogy lépéseket tesznek a termelés hét százalékos növelése érdekében, ez azonban a termelési körülmények elhanyagoltsága miatt nem egyszerűen megvalósítható cél.

Az egyébkent sem stabil politikai helyzetű délkelet-ázsiai országban a megdrágult rizs miatt már most is feszült a légkör, akárcsak a szintén nettó importőr Indonéziában.

A világ rizstermésének csak mintegy hét százaléka kerül a nemzetközi kereskedelembe. Az árualap szűkülése könnyen okozhat súlyos ellátási gondokat.

Vesztese lehet a krízisnek az ENSZ Élelmezési Programja is, hiszen a rendelkezésre álló pénzekből egyre kevesebb segélyt tud beszerezni, többek között Afrika számos országa és Afganisztán részére.

Chrappán György, az Indián Rizs Kft. ügyvezető igazgatója szerint a rizs árának drasztikus világpiaci emelkedése Magyarországon is szükségképpen éreztetni fogja hatását.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×