Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Afganisztán a magyar fejlesztéspolitika kiemelt célországa

A nemzetközi közösséggel együtt hosszú távra tervezi Magyarország az afganisztáni jelenlétét - mondta Sólyom László köztársasági elnök pénteken a Sándor-palotában, miután megbeszélést folytatott Hamid Karzai afgán államfővel.

Sólyom László hangsúlyozta: a magyar vezetésű bagláni tartományi újjáépítési csoport (PRT) utakat, iskolákat, egészségügyi központokat épített már fel. Magyarország folytatja eddigi támogató politikáját Afganisztánban. A magyar köztársasági elnök szerint a magyar katonák afganisztáni szerepvállalása, az ország újjáépítésében való részvétel az afgán lakosságban igen pozitív képet rajzolt.

A magyar államfő elmondta, hogy afgán vendégétől adatokat kapott a kínai, a török, az indiai beruházásokról Afganisztánban. A közép-ázsiai ország magyar beruházókat is vár, főleg az építőipar, a mezőgazdaság, valamint a telekommunikáció területén.

Hangsúlyozta: Magyarország újra megnyitotta követségét Kabulban, és, mint mondta, az afgán elnök is bejelentette, hogy hamarosan megnyitják az afgán követségüket Budapesten. Ha már mind a két nagykövetség működik, az még inkább megkönnyíti azt, hogy a két ország gazdasági szereplői egymásra találjanak - jelentette ki.

Hamid Karzai, aki egynapos hivatalos látogatásra érkezett Budapestre, azt emelte ki, hogy Afganisztán hálás a segítségért, amit Magyarország az afgáni Baglán tartományban működő magyar újjáépítési csoport révén nyújt. A tartományban élők így részesülhetnek oktatásban, és segítik őket a mezőgazdaság hatékonyabbá tételében is - tette hozzá.

Sólyom László elmondta azt is, hogy Magyarország segíteni fogja az afgán diákok magyarországi képzését.

Az afgán államfő többször is megköszönte Magyarország afganisztáni szerepvállalását. Afganisztán minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy az Afganisztánban tevékenykedő magyar befektetők megtalálják a számításukat - hangsúlyozta Hamid Karzai.

Afganisztán a magyar fejlesztéspolitika kiemelt célországa. Tavaly és idén is félmilliárd forintot költ Magyarország fejlesztésekre a közép-ázsiai országban. A Külügyminisztérium támogatásával a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet iskolákat épít és újít fel, munkahelyeket teremt, és képzéseket indít, a Baptista Szeretetszolgálat pedig bábaképzést szervez. A magyar civil szervezetek tevékenységéről Sólyom László is elismerően szólt a sajtótájékoztatón.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×