Infostart.hu
eur:
366.08
usd:
321.81
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Egyre több szerb rendőr tiltakozik Koszovóban

Százötven koszovói szerb rendőr tette le szombaton a szolgálatot, ezzel országos méretűvé vált tiltakozásuk a két hete függetlenné vált állam albán vezetése ellen.

A szerb rendőrök nem ismerik el a független Koszovót, az ENSZ BT máig érvényes 1244-es határozatára hivatkoznak, és azt követelik, hogy továbbra is az ENSZ-közigazgatás, az UNMIK fennhatósága alá tartozzanak.

Az UNMIK - egymást váltó vezetőinek kezdeményezésére, anélkül, hogy ennek a szabályait bárki meghatározta volna - már három éve elkezdte átadni jogosítványait az albán többségű Koszovói Rendőri Szolgálatnak (KPS). Jelenleg Koszovóban mintegy 7000 rendőr van, akiknek körülbelül a 10 százaléka szerb.

Az ország középső részén, Pristina környékén dolgozó 150 rendőr két napja közölte, hogy nem engedelmeskedik albán parancsnokainak, továbbra is UNMIK-felügyeletet követel.

Miután az erről folytatott tárgyalások eredménytelenül végződtek, vezetőik leadták személyi fegyvereiket, rádió-adóvevőjüket, jelvényüket, és társaik követték példájukat.

Miközben a szerb rendőrök el nem ismert albán fölötteseikkel tárgyaltak a gracanicei rendőrkapitányságon, az épület előtt teljes rohamfelszerelésbe öltözött albán rendőrök sorakoztak fel, és megjelent a KFOR, a nemzetközi békefenntartók helyi svéd kontingensének egy páncélozott járműve és két gépkocsija is.

A Pristinából Gracaniceba vezető utat a város határánál az albán és az UNMIK-rendőrség lezárta, és minden járművet ellenőrzött.

Gracanice és a környező szerb települések képviselői szombaton azt kérték a KFOR körzeti ír parancsnokától, hogy a sikertelen rendőrségi tárgyalások után a nemzetközi békefenntartó erők katonái szavatolják a biztonságukat.

A legdélibb koszovói szerb enklávéban, Shterpce (Strpce) környékén is UNMIK-parancsnoklás alatt akarnak tovább dolgozni a szerb rendőrök, ám ők - attól függetlenül, hogy mi lesz a döntés - egyelőre nem kívánják leadni fegyvereiket, egyéb felszerelésüket. Képviselőik egyelőre Ferizajban (Urosevac) tárgyalnak az UNMIK és a KPS illetékeseivel.

Észak-Koszovóban, ahol a szerbek egy tömbben élnek, a szerb rendőrök mindmáig az UNMIK irányítása alatt működnek. Kísérlet sem történt arra, hogy összekeverjék őket az albán rendőrökkel, valamilyen módon a KPS részévé tegyék őket. Az Ibar folyó által albán és szerb többségű részre osztott Mitrovicenak (Kosovska Mitrovica) ma például két egymástól jól elkülönülő rendőrsége van.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×