Infostart.hu
eur:
361.31
usd:
315.06
bux:
153026.9
2026. szeptember 22. kedd Móric

Perre megy a verespataki bányát üzemeltető cég

Beperelte a román környezetvédelmi minisztériumot a verespataki aranybányát tervező vállalat. A Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) által egy bukaresti bíróságon indított jogi eljárásban a minisztérium mellett Korodi Attila környezetvédelmi minisztert és Silviu Stoica államtitkárt is alperesként nevezik meg. Ez utóbbi képviseli azt tárcaközi bizottságot, amelyet a román kormány állított fel azért, hogy döntsön a beruházási terv sorsáról.

Az RMGC amiatt elégedetlen, hogy a környezetvédelmi minisztérium felfüggesztette a terv engedélyeztetési folyamatát. Korodi a Mediafax hírügynökségnek elmondta: nem lepi meg, hogy a minisztérium mellett őt személyesen is beperelte az RMGC.

Hozzátette: figyelmesen elolvasta az ellene felhozott vádakat, ugyanis kíváncsi volt arra, hogy a bányaberuházó a hivatalos jogi iratban is említést tesz-e magyar származására.

Korábban ugyanis a vállalt élesen támadta a minisztert a sajtóban utalva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) miniszterének nemzetiségére is.

Korodi hangsúlyozta: a környezetre szennyező hatást gyakorló valamennyi vállalatnak tiszteletben kell tartania a törvényeket, függetlenül attól, hogy kis- vagy nagyvállalkozásról van szó.

A Mediafax hírügynökség megemlíti, hogy a szaktárca illetékesei szerint az RMGC elsődleges célja nem az, hogy anyagi kártérítést kapjon, hanem olyan bírósági döntésben reménykedik, amely kötelezné a minisztériumot az engedélyeztetési folyamat folytatására.

A bukaresti minisztérium tavaly szeptember 13-án függesztette fel meghatározatlan időre az engedélyeztetési eljárást azt követően, hogy egy bíróság érvénytelennek minősítette az RMGC-nek a Fehér megyei önkormányzattól származó településrendezési engedélyét.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Felborult az évszakok rendje Magyarországon: évtizedeken belül teljesen eltűnhet a klasszikus tél

Felborult az évszakok rendje Magyarországon: évtizedeken belül teljesen eltűnhet a klasszikus tél

Az elmúlt évtizedek éghajlatváltozása miatt drasztikusan átalakult az évszakok szerkezete Magyarországon. Egy hazai kutatás szerint a tavasz és a nyár egyaránt 25-25 nappal lett hosszabb, így az év közel kétharmadát ez a két évszak teszi ki, miközben a hagyományos értelemben vett tél a jövőben akár teljesen el is tűnhet. Bár a melegebb ősznek és az enyhe télnek vannak kényelmi előnyei, a kitolódó nyár komoly mezőgazdasági és ökológiai kihívásokat hoz magával, amelyekhez elengedhetetlen alkalmazkodni - írja a Válasz Online.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×