Infostart.hu
eur:
366.08
usd:
321.81
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Dübörög a kampány 1.: "Én sokkal konzervatívabb vagyok"

Egyre nő a feszültség az Egyesült Államokban a Szuper Kedd közeledtével, amely sok szempontból döntő nap lehet az amerikai elnökválasztáson. Ekkor ugyanis 24 államban tartanak előválasztásokat, azaz nagy valószínűséggel eldőlhet, hogy a kormányzó republikánusok és az ellenzéki demokraták kit indítanak az őszi választáson. Összeállításunk első részében a republikánus versengést vesszük górcső alá.

"Úgy vélem, én kapom majd meg pártom jelölését" - ezek a szavak még sokba kerülhetnek John McCain republikánus politikusnak, a párt egyik elnökjelölt-esélyesének. Megfigyelők szerint ugyanis nem biztos, hogy a túlzott önbizalom jó vért szül. Alighanem megérezte ezt a szenátor is, aki nem sokkal később tompított a kijelentését: "Remélem, nem tűnök túl magabiztosnak kedd előtt".

Az Amerika-szerte csak Szuper Keddként emlegetett sorsdöntőnek is nevezhető nap előtt az összes, még állva maradt politikus napi 24 órában kampányol. Nem is csoda, hiszen 24 állam szavazói döntenek arról, melyik politikust látnák szívesen pártjuk elnökjelöltjeként.

Mitt Romney szórja a pénzt

John McCain persze nem véletlenül magabiztos. Két riválisa közül a volt arkansasi kormányzó, Mike Huckabee ugyan pár vallásos szavazatot elvehet tőle, nem jelent számára valódi veszélyt, míg Mitt Romney jelenleg inkább a túlélésre játszik, amikor számolatlanul költi a dollárokat a különböző televíziós reklámfilmekre. Ha veresége az elviselhetőnél nagyobb lesz, akkor várhatóan már kedden kénytelen lesz elismerni John McCain győzelmét.

Mitt Romney mindenesetre addig sem kíméli vetélytársát, akiről az ABC amerikai televíziónak például azt nyilatkozta, hogy "nem ért a gazdasághoz", ezért győzelme esetén a republikánusok témafelvetései ugyanazok lennének, mint a demokrata Hillary Clinton kampányelemei, például az illegális bevándorlás.

Ki a konzervatívabb?

John McCain közben arról beszélt, mennyire örül, hogy a republikánus párt minden vonulatából van támogatója, majd hozzátette: "Én sokkal konzervatívabb vagyok, mint Mitt Romney".

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint egyébként John McCain 48 százalékkal vezeti a republikánus jelöltek versenyét. Õt messze lemaradva, 24 százalékkal követi Mitt Romney, aki viszont Mike Huckabee-t és Ron Pault hagyta maga mögött.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×