Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
321.82
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Sanyarú gyereksors: házi feladatot kell írni, játékra meg nem jut idő

Minden eddiginél keményebben kell tanulniuk a gyerekeknek, ennek hatása azonban alig látszik.Több tanulás, egyre kevesebb játék és sport; ez a diákok sorsa - derül ki a Cambridge Egyetem kutatásából.

Az angol szülők is egyre többet követelnek csemetéiktől: komolyan odafigyelnek arra, hogy a gyerekek elkészítsék házi feladatukat, azok pedig, akik túl sokat dolgoznak, napközibe adják a kicsiket, hogy ott tanárok felügyeletével tanuljanak.

Az iskolákban is egyre kevesebb lehetőség van a játékra, a legfontosabb cél az, hogy teljesítsék tantervet, ennek ellenére - mutatta ki a Cambridge Egyetem kutatása - a diákok nem tudnak többet, mint a korábbi generációk.

Az egyetem egy korábbi kutatásából már kiderült, hogy a tesztrendszer bevezetésétől nem javultak a gyerekek eredményei; olvasási képességeik olyanok, mint az 1950-es években iskolába jártaknak. Nem hozott sikert az iskolák versenyeztetése sem.

A brit kormány mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy sikeresebbé tegye a közoktatást, a szakértők azonban úgy vélik, hogy az újabb és újabb módszerek, irányelvek bevezetése miatt csak még nagyobb a nyomás a szülőkön és a csemetéken.

A hivatalos irányelvek szerint az 5-7 éves gyerekeknek egy héten egy órán keresztül kellene házi feladattal foglalkozniuk, a 8-9 éveseknek 90 percet, míg a 10-11 esztendősöknek naponta 30-at.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×