Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Hamarosan leköszön a "szlovén Gandhi"

Miközben Szlovénia arra készül, hogy a 2004 óta felvett új tagállamok közül elsőként, januártól átvegye az Európai Unió soros elnökségét, ritka interjút adott a közéletből szinte teljesen eltűnt és csodabogárnak tartott államfő. Janez Drnovsek nem indult a hétvégén tartott elnökválasztásokon, ehelyett évek óta az ország politikai elitjét ostorozza erdei magányából.

Éljen a misztikus elnök! - ezzel a címmel közölt interjút a londoni Times Janez Drnovsek szlovén elnökkel, aki egyfajta különc remeteként éli életét egy vidéki házban.

Az önálló Szlovénia megszületésénél bábáskodó és nyugati újságírók által akkor "szürkének" titulált politikus az utóbbi időben meglepő színt vitt a szlovén és nemzetközi közéletbe - egyesek szerint azonban elvesztette a józan eszét.

Néha hetekre eltűnik

A változás azzal kezdődött, hogy Drnovseknél 1999-ben rákot állapítottak meg. A politikus erre azzal válaszolt, hogy teljesen megváltoztatta az életformáját. Elvonult vidéki házába, vegetariánussá vált és bölcselkedni kezdett.

Mint a Times írja, néha hetekre eltűnik, nem tartja a kapcsolatot a kormánnyal, és inkább a "belső egyensúlyról" és a "magasabbrendű tudatról" értekezik könyveiben. A korábbi bankár ironikus módon "a hataloméhes" politikai osztály legnagyobb ostorozójává vált. Míg az elit már alig várja, hogy néhány héten belül távozzon, addig szókimondása miatt a szlovének nagyon megszerették - teszi hozzá az angol lap.

Rák és spiritualitás

Az újságnak adott ritka interjúban Drnovsek elismerte, hogy viselkedését valószínűleg a betegség, illetve az ebből fakadó felismerés változtatta meg. "Amikor az ember úgy érzi, hogy véget ér az élete, az lehetőséget ad arra, hogy újragondolja, mit hogyan csinál, és hogy megváltoztassa a prioritásait, a beidegződéseit" - mondta. Megvizsgálja, hogy az anyagi dolgok tényleg olyan fontosak-e, mint ahogy belénevelték - tette hozzá.

Drnovsek először a hagyományos gyógyításnak fordított hátat és kínai és indiai módszerek felé fordult - mivel az orvosok azt mondták neki, úgysem tudnak rajta segíteni.

Nem mindenki volt vevő újfajta politizálására

Később pedig spirituális meggyőződését követve új pártot alapított. Gondolatait megpróbálta a nemzetközi politikára is alkalmazni: elkezdett kampányolni Koszovó függetlenségéért, majd Jeruzsálemben bíztatta az izraelieket a Hamásszal való tárgyalásokra. Elutazott Srí Lankára és Tibetbe is, és kínos kudarcként élte meg, amikor az érintettek nem jöttek el az általa Szlovéniába szervezett darfúri békekonferenciára.

Az egy újságíró által csak "szlovén Gandhinak" nevezett Drnovsek 2006. nyarára már annyit utazott, hogy a kimerített keret miatt le kellett mondania egy spanyolországi látogatást, és nem tudott elutazni az ENSZ közgyűlésére. Később több hivatalos rendezvénytől távol maradt, így a nyáron nem ő üdvözölte az országba látogató Romano Prodi olasz miniszterelnököt.

Az elitnek elege van, az emberek szeretik

Miközben Drnovsek "fekete hercegnek" titulálja és médiapolitikája miatt ostorozza Janez Jansa miniszterelnököt, könyvei bestsellerek - folytatja a Times.

Mindez meglehetősen irritálja a szlovén politikai elitet, amely elsőként érte el, hogy egy újonnan csatlakozott EU-tagállamban bevezessék az eurót, és januártól - ugyancsak elsőként az újak közül - félévre átveszi a szervezet irányítását.

Azt állítja, meggyógyult

Drnovsek napjai - legalábbis a politikában - meg vannak számlálva. A különc elnök nem jelöltette magát újra, így a múltheti szavazás nyomán a balközép Danilo Türk veheti át a helyét heteken belül.

Miközben Szlovénia ismét a szürke, vagy szürkébb politikusok kormányzására készül, Drnovsek - a Times interjúja szerint - nem sajnál semmit, sőt, azt állítja, hogy teljesen kigyógyult a rákból.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×