Infostart.hu
eur:
362.19
usd:
316
bux:
152760.28
2026. szeptember 22. kedd Móric

Eddig mindenki bukik a német vasutassztrájkon

Újabb csúcsponthoz érkezett Németországban a már több mint fél éve húzódó vasutas bérharc, ugyanis ezúttal szinte egyidőben léptek sztrájkba a teher- és személyvonatok mozdonyvezetői. A szombat hajnalig tartó munkabeszüntetés komoly fennakadásokat okoz mind a helyi, mind pedig az országos vasúti közlekedésben, de a teherszállítmányok elakadása is súlyos csapást mér a gazdaságra.

A sztrájk leginkább az egykori NDK-ban érezteti hatását, mert a keletnémet mozdonyvezetők zöme tagja a munkabeszüntetést meghirdető GDL szakszervezetnek.

A vasutasokat tömörítő és egyben a többi forgalmi alkalmazott érdekeit is képviselő szakszervezet ellenzi a sztrájkot, annál is inkább, mert a nyáron rövid alkudozás után 4,5 százalékos fizetésemelésben állapodott meg a vasúttársasággal.

Ezt a GDL határozottan kevesli, és azt is követeli, hogy a vasúttársaság vele, mint független, önálló érdekképviseleti szervvel kössön szerződést a mozdonyvezetők fizetésemeléséről.

A GDL jelezte, hogy a szombat hajnali két óráig tartó sztrájkot azonnal beszünteti, ha a vasúttársaság módosít eddigi álláspontján és kedvezőbb javaslattal áll elő. Erre a jelek szerint semmi kilátás, és a Spiegel című hírmagazin nem tartja kizártnak, hogy még a karácsony előtti forgalmat is sztrájkok bénítják majd.

Napi tízmillió euró mínusz

Csütörtökön az ország keleti felében a vasúttársaság a helyi érdekű járatok alig 15 százalékát tudta elindítani, a nyugati tartományokban pedig a nagyvárosok forgalmának szempontjából kulcsfontosságú HÉV-szerelvényeknek csak mintegy a fele közlekedett.

A tartományok közti és nemzetközi forgalmat bonyolító IC és ICE járatok csaknem kétharmada indult menetrend szerint, habár az egykori NDK-ban ezen a téren is komoly fennakadások voltak, ezért a vasúttársaság a Drezda és Berlin közti régióban autóbuszokkal szállította az utasokat.

De nemcsak a személyforgalmat, hanem a teherszállítást is súlyosan érinti a szombat hajnalig tartó sztrájk: a keleti tartományokban szerda óta csaknem valamennyi szerelvény vesztegel, és az elmaradó alkatrészek miatt az iparban, főképp az autógyártásban, már többfelé rövidített műszakokat iktattak be.

Becslések szerint a teherszállítás akadozása naponta több mint 10 millió euró veszteséget okoz a gazdaságnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×