Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Bábeli nagyságrendű építkezés kezdődik

Minden idők talán legnagyobb építkezéséről döntött a brit kormány, egy Londont keletről nyugtra átszelő vasúti alagút készül a jövő évtizedben.

Gordon Brown miniszterelnök jóváhagyta az immár 18 éve tervezett építkezést, a Londontól nyugatra fekvő Heathrow repülőterét a keleti dokknegyeddel összekötő földalatti vasútvonal tervét.

A várostervezők régóta figyelmeztetnek, hogy a brit főváros elavult metrórendszere már nem sokáig tudja ellátni feladatát a 7,5 milliós városban: tavaly először lépte túl a metró évi utasszáma az egymilliárdot és egyre gyakoribb, hogy a legnagyobb forgalmú órákban egy-egy belvárosi metrómegállót egyszerűen bezárnak.

Az építkezés költségeit egyenlő arányban viseli majd a kormány, az utazóközönség - amely majd a jegyárral fizet - illetve a londoni vállalkozások, amelyekre különadót vetnek ki erre a célra.

A döntést sokáig éppen az hátráltatta, hogy elő kellett teremteni az építkezéshez szükséges nem kis összeget, amelyhez végül már csak potom háromszáz millió font hiányzott, és ezt az üzleti negyed, a City önkormányzata pótolta ki.

A teljes költség egyébként 16 milliárd font, amely meghaladja a 2012-es olimpia 9,3 milliárd fontos építkezési kiadásait vagy a Csalagút 9,5 milliárdos költségeit. A 16 milliárd font közel 5.800 milliárd forint, azaz a jövő évi magyar költségvetés kiadásainak kétharmada, vagy ha úgy tetszik, a jövő évre tervezett hiány ötszöröse.

Az építkezés 2010-ben indul, és ha minden jól megy, 2017-ben indul az első szerelvény, amely a kelet-nyugati utat a mostani egy óráról harmincöt percre csökkenti és az első évre tervezett utasforgalom 200 millió fő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×