Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
324.19
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Izrael nem kommentál, Észak-Korea mindig igazat mond

Miközben továbbra sem tudni, hogy milyen célpontokat bombázott - ha egyáltalán bombázott - az izraeli légierő a közelmúltban Izraelben, Észak-Korea határozottan tagadta, hogy nukleáris eszközöket szállított volna a közel-keleti országba. Amerikai illetékesek ugyanis azzal vádolták meg Phenjant, hogy titkos együttműködésbe kezdett Damaszkusszal, és nukleáris berendezéseket csempészett az országba.

"Észak-Korea sohasem beszél a levegőbe, és mindig igazat mond. Ígéretet tett rá, hogy nem szállít nukleáris anyagokat más országokba" - így reagált a phenjani hivatalos hírügynökség azokra az amerikai vádakra, amelyek szerint titokban éppen ezt tette, és Szíriába szállított nukleáris berendezéseket.

A feltételezések azután hangzottak el, hogy izraeli harci gépek állítólag légi csapásokat hajtottak végre pár hete Szíriában. Izrael nem hajlandó kommentálni a vádakat.

Egy, az atomtechnológia elterjedésének kérdéseivel foglalkozó illetékes kijelentése ugyanakkor megerősítheti azokat a feltételezéseket, hogy Izrael a Szíriába került nukleáris technológia miatt hajtott végre légi csapást.

Titkos csatornák


Andrew Semmel államtitkár azt mondta: az észak-koreaiak jelen vannak Szíriában, és előfordulhat, hogy Damaszkusz "titkos csatornákon keresztül" megpróbált nukleáris technológiához jutni. Az amerikai illetékes hozzátette: azt sem tudja kizárni, hogy a Pakisztáni atombomba atyjának, Hán professzornak a környezete is érintett az ügyben.

Korábban a Washington Post című újság írt arról, hogy Észak-Korea segíti Szíriát nukleáris objektumok építésében. Egy szíriai lap ugyanakkor azzal vágott vissza, hogy az Egyesült Államok "hamis vádjaival" elő akarja készíteni a terepet az ország elleni új agresszióhoz.

Moszkva is felfigyelt

Washington és Izrael is azzal vádolja Damaszkuszt, hogy támogatja a terrorizmust és a két ország ellenségeit a Közel-Keleten. A nyilatkozatháborúra valószínűleg Moszkvában is felfigyeltek. A Kremlben úgy értékelik majd az amerikai állításokat, mint kísérletet arra, hogy meggyőzzék a világot a tervezett rakétavédelmi pajzs szükségességéről.

Washington azzal érvel, hogy úgynevezett lator államokból - elsősorban Iránból és Észak-Koreából - kiinduló fenyegetések miatt kell Közép-Kelet-Európába telepíteni a pajzs egyes elemeit. Oroszország viszont ezt ellene irányuló lépésnek tartja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×