Infostart.hu
eur:
361.74
usd:
315.51
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Elkészült a világ legnagyobb reptere, de a kínaiaknak ez sem elég

Elkészült Peking új reptere. A gigantikus építmény az olimpiai beruházásokkal együtt készült, és valószínűleg sem a sportolók, sem a versenyek látogatói nem csalódnak majd benne.

A 235 futballpályányi területet elfoglaló terminált, amely formáját és méreteit tekintve egy hatalmas sárkányhoz hasonlítható, egyelőre csak az újságíróknak mutatták be, az utasok csak jövő februártól használhatják azt.

Az új terminál önmagában is a világ legnagyobb repülőtere lenne, az építmény azonban két meglévő terminált egészít ki.

Mindössze három év alatt épült légi kikötő nagyobb, mint a londoni Heathrow négy terminálja, együttvéve. Sőt, még a Pentagon, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának méreteit is túlszárnyalja. Majdnem a világ legnagyobb épülete, az Amsterdamban lévő Aalsmeer virágtőzsde méreteitől azonban néhány négyzetméterrel elmarad.

Az épülethez fűzött remények is hasonlóan gigantikusak: a 2012-ig dinamikusan növelnék az utasok számát, és elérnék a 90 milliót évente.

Csak néhány adat az épületről: 1 millió 810 ezer köbméter betont használtak fel az építéséhez, és 500 ezer tonna acélt. Csak összehasonlításképpen, az Eiffel toronyban 7300 tonna acél van. 4,55 millió négyzetméternyi mozgójárda van benne, és 447 lift.

Hatalmas számokat nem csak a reptér méretét leíró adatok között találhatunk. Kiderült, hogy az új terminálhoz vezető út építéséhez csaknem 10 ezer ember otthonát kellett lerombolni. Igaz, ez semmi ahhoz képest, hogy az olimpiai építkezések miatt 1,5 millió embert költöztettek ki házaikból.

A kínai az elmúlt években megépítették a világ legnagyobb hídját, a harmadik legmagasabb épületét és a legnagyobb metróhálózatot. A kínai álmok azonban ezzel nem értek véget: máris azt tervezik, hogy egy újabb repteret létesítenek. Ez várhatóan 2015-re készül el, akkorra, amikor a februárban forgalomba állítandó épület eléri kapacitása határát.

Ha fotókat akar látni a reptérről, kattintson ide.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×