Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
327.47
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén

Az elhízott és lusta gyermekek generációja

Egy Nagy-Britanniában készült felmérés szerint a 11 éves gyermekek kevesebb mint 3 százaléka végez elegendő testmozgást. A kislányok körében különösen aggasztó a mozgáshiány.

Egy több mint 5500 gyermek bevonásával készült felmérés szerint minden 250 kislányból egyetlen egy mozog annyit, amennyi elegendő az egészsége megőrzéséhez. A fiúknál ez minden huszadik gyermekről mondható el.

Pedig a gyermekeknek nem kellene megerőltető edzésekre járniuk, mindössze több időt kellene eltölteni a játszótereken. Ebben a körben elegendő lenne napi egy órát intenzív mozgás.

De a kicsik e helyett gyakran a televízió vagy a számítógép előtt ülnek. Ezzel pedig a szigetországban csaknem 700 ezer gyermek egészsége kerülhet veszélybe, hiszen a kislányoknak csak 0,4 százaléka, a fiúknak pedig mindössze 5 százaléka mozog eleget.

Az orvosok figyelmeztetnek, hogy a mostani, elhízott és lusta gyermekek generációja a jelen állás szerint rövidebb életet élnek majd, mint szüleik. Ezzel az első olyan nemzedék lesznek, akiknek sikerül alulmúlniuk az előttük lévő generáció élettartamát.

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×