eur:
394.85
usd:
356.49
bux:
73003.59
2024. szeptember 14. szombat Roxána, Szeréna

Nem zárult még le a vizsgálat szemétügyben

A német média igen szűkszavú a Magyarországra küldött német hulladék visszaszármaztatásával kapcsolatban, a hivatalos helyen pedig addig nem kívánnak nyilatkozni, amíg a felelősök elleni vizsgálat nem zárult le.

A Magyarországra szállított német szeméttel főleg a Frankfurter Allgemeine Zeitung foglalkozott - rövid jelentések formájában. Az olvasó a lap csütörtöki számából például megtudhatja, hogy az összesen 4100 tonna német hulladék visszaküldésének megkezdésénél, Ácson jelen volt a magyar környezetvédelmi miniszter is.

A cikkből kitűnik az is, hogy a közel fél millió euró szállítási költséget Baden-Württenberg tartomány vállalta, fenntartva azonban a kétoldalú felelősséget az ügyben.

Ez utalás arra, hogy az illegálisszemét-export ügyében érintett két tartományban, Baden-Württenbergben és Bajorországban is nyerészkedés, illetve a környezetvédelmi intézkedések semmibevétele címén nyomozás folyik több cég ellen is.

A két tartomány illetékesei csupán a hulladék visszavételének tényét voltak hajlandóak megerősíteni, de az ügy további részleteiről, a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva, nem voltak hajlandók nyilatkozni.

Hanganyag: Vincze András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Időjárás: "halmozzanak fel élelmiszert, és készüljenek fel az áramkimaradásokra is"

Súlyos áradások, viharos szél és heves esőzések sújtják a hét végén Közép-Európa országait az előrejelzések szerint. Lengyelországban a hatóságok arra szólították fel a lakosokat, hogy halmozzanak fel élelmiszert, és készüljenek fel áramkimaradásokra is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
Tragédia szélén Ukrajna hadjárata, drasztikus döntésre készül a NATO - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Tragédia szélén Ukrajna hadjárata, drasztikus döntésre készül a NATO - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is elismerte, hogy az orosz csapatok nyugati irányból komoly offenzívát indítottak az ukránok által megszállt kurszki kiszögellés ellen. Egy orosz rakéta eltalált egy Saint Kitts és Newis szigetek zászlaja alatt közlekedő teherhajót a Duna-delta környékén, nemzetközi vizeken. Ma kerül sor a brit és amerikai vezetők csúcstalálkozójára, ahol eldőlhet, hogy támadhatja-e Kijev a nyugati fegyverekkel Oroszországot. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×