eur:
394.85
usd:
356.49
bux:
73003.59
2024. szeptember 14. szombat Roxána, Szeréna

Kihallgatás a nyitrai magyar lány ügyében

Szlovákiában kihallgatta a rendőrség azt a nyitrai férfit, aki kedden az egyik szlovák televíziónak azt nyilatkozta: ismeri a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig támadóját.

Martin Korch, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője jelezte: a férfi által elmondottak alapján a rendőrség eldönti, hogy tanúként is meghallgatja-e vagy sem.

Kedden a TA3 szlovák hírtelevíziónak a nyitrai férfi azt mondta: ismeri az egyik támadó családját, és az elkövető azonos azzal, akinek a fantomképét a szlovák rendőrség annak idején közzétette.

Közlése szerint a családtagok tudták, hogy a szélsőséges magyargyűlölő csoporthoz tartozó férfi mit követett el, de mégsem tettek feljelentést, mert a rendőrség két héttel az eset után azzal zárta le a nyomozást, hogy nem is történt bűncselekmény.

Malina Hedvig korábban azt mondta: két bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt, de a rendőrség mindvégig azzal érvelt, hogy a történetet csak kitalálta.

A lány ellen hamis tanúvallomás és a hatóság félrevezetésének gyanúja miatt vádindítvány készült, a szlovák törvények szerint akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Odze György, a Külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a tárca követi a fejleményeket és bízik a szlovák igazságszolgáltatásban.

Címlapról ajánljuk

Időjárás: "halmozzanak fel élelmiszert, és készüljenek fel az áramkimaradásokra is"

Súlyos áradások, viharos szél és heves esőzések sújtják a hét végén Közép-Európa országait az előrejelzések szerint. Lengyelországban a hatóságok arra szólították fel a lakosokat, hogy halmozzanak fel élelmiszert, és készüljenek fel áramkimaradásokra is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
Tragédia szélén Ukrajna hadjárata, drasztikus döntésre készül a NATO - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Tragédia szélén Ukrajna hadjárata, drasztikus döntésre készül a NATO - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is elismerte, hogy az orosz csapatok nyugati irányból komoly offenzívát indítottak az ukránok által megszállt kurszki kiszögellés ellen. Egy orosz rakéta eltalált egy Saint Kitts és Newis szigetek zászlaja alatt közlekedő teherhajót a Duna-delta környékén, nemzetközi vizeken. Ma kerül sor a brit és amerikai vezetők csúcstalálkozójára, ahol eldőlhet, hogy támadhatja-e Kijev a nyugati fegyverekkel Oroszországot. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×