Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
320.51
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Tüntetni indulnak a szerb prostituáltak

A kormány épülete elé vonulnak Szerbiában a prostituáltak, akik azt akarják elérni, hogy olyan jogokat kapjanak, mint a nyugat-európai örömlányok. A szerbiai bárok egyesületének elnöke szerint több ezer tiltakozóra lehet számítani.

Szerbiában a becslések szerint hétezer nő foglalkozik prostitúcióval, közülük mintegy kétezer Koszovóban tevékenykedik, a nemzetközi fegyveres erőknek nyújtva szolgáltatásaikat. Koszovóba a dél-szerbiai és a bosnyák közvetítők segítségével jutnak el az örömlányok.

A szerbiai bárok és éjjeli mulatók egyesületének mintegy 140 tagja van, a tiltakozást pedig több mint ötezren írták alá. Azt kifogásolják, hogy a prostitúció legalizálásáról szóló törvényjavaslat még 2005-ben a szerb parlament elé került, de még máig nem került napirendre.

Meghozatala lényegesen javítana az igen kényes, de egyesek számára jól jövedelmező szakmában dolgozó hölgyek életkörülményein, biztonságán és egészségvédelmén.

Jelenleg ugyanis nyílt titok, hogy a hasznot az úgynevezett közvetítők fölözik le, a prostituáltak munkájának látszólagos megszervezésével. Ami abból áll, hogy Szerbiában munkába állítják a Romániából és Ukrajnából érkező lányokat, a szerbeket pedig Koszovóba irányítják a nemzetközi fegyveres erők tagjainak "kiszolgálására".

Igaz, hogy Szerbiának jelenleg nincs hivatalos kormánya, mégis rövidesen a kormány épülete elé vonulnak a szerbiai örömlányok tevékenységük legalizálását követelve. Emellett olyan jogokat akarnak, mint amilyenek Nyugat-Európában és például Magyarországon is megilleti az örömlányokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Kutyás alapítványok tevékenykedhetnek több idősek otthonában. Megválasztották az új Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) a fővárosi önkormányzat által delegált három tagját. Szerződésszegés miatt visszaveszik a gazdagréti Szent Angyalok Plébániától az ingyenesen használatába adott területet. Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, sorra születnek a döntések.

Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni

Új fejezet kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott életében ma este a Nemzetek Ligája nyitányával. A témában Csábi József, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban zajlik a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×