Infostart.hu
eur:
362.14
usd:
315.92
bux:
153184.23
2026. szeptember 22. kedd Móric

Alapjaiban változhat meg a buszsofőrök élete

Szerdától érvényes az új szabályozás a teherautó és buszsofőrök pihenőidejére az Európai Unióban. A változtatás ellen már korábban is tiltakoztak a sofőrök és a cégtulajdonosok.

A rendelkezések között szerepel egyebek mellett, hogy a sofőrök hetente 56 óránál nem vezethetnek többet, és 24 órán belül kilenc órányi pihenőidot kell beiktatniuk az eddigi nyolc óra helyett.

Eltörlik a többi között a turistabuszok sofőrjeire vonatkozó kivételt, amelynek értelmében ők folyamatosan 12 napig ülhettek a volán mögé.

Új szabály az is, hogy a sofőröknek hetente minimum 45 óra szabad időt kell biztosítani. A módosított szabályozás ellen március közepén nagyszabású buszos tüntetést tartottak Brüsszelben.

A buszsofőrök az új rendszert kedvezőtlennek vélik, egyebek mellett azzal érvelnek, hogy a buszos társas utak jelentős része hosszabb hat napnál, azaz a pihenőnapjaikat ezentúl külföldön kellene eltölteniük, nem pedig otthon, családjuk körében.

A buszos cégek tulajdonosai pedig azért bírálják a rendeletet, mert az jelentős pluszköltségeket és munkaszervezési gondokat ró rájuk, ami akár még több vállalat megszűnéséhez is vezethet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×