Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.23
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Vese 62 ezer dollárért, máj 130 ezerért

Egy vese 62 ezer dollárba, azaz több mint 12 millió forintba, egy máj 98-130 ezer dollárba kerül - tájékoztatta az InfoRádiót a Kínából szerzett tapasztalatok alapján az IGFM német-osztrák emberi jogi szervezet, amely 70 oldalas jelentést tett közzé a Kínában folyó szervkereskedelemről. A jogvédők szerint egy betiltott kínai szekta, a Falun Gong elfogott tagjaiból veszik ki és adják el a létfontosságú szerveket: májat, szívet, szaruhártyát, vesét.

A frankfurti IGFM magyar származású szóvivője az InfoRádióban elmondta: két, nemzetközi hírű emberi jogi ügyvéd - tolmácsok segítségével - felhívott több kínai kórházat, ahol pontos információt kaptak arról, hogy melyik szerv mennyibe kerül.

Az intézmények egészen 2006 júliusáig a honlapjaikon is feltüntették az árfolyamokat, azóta azonban a kormányuk kevésbé nyíltan intézi ezeket az ügyleteket.

A jogvédő szervezett találkozott egy kínai orvos Egyesült Államokba szökött feleségével is, aki elmondta, hogy férje csaknem kétezer szaruhártyát távolított el élő emberek szeméből - mondta Judit Schrott.

Minderre közvetlen bizonyíték nincs, a szervkivételt ugyanis senki nem éli túl. Az emberi testeket pedig - amelyekből minden használható szervet kiemeltek - elégetik.

A Falun Gong elnevezésű, több száz éves meditációs módszer gyakorlását 1999-ben tiltotta be a kínai kormány.

Azóta - a szóvivő szavai szerint - mindenféle jogi eljárás nélkül viszik el a képviselőiket. A jogvédők úgy vélik, hogy az ő szerveiket veszik ki és adják el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×