Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
312.05
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina

Diplomahamisítás: 16 egyetemi tanárt tartóztattak le

Eddig több mint háromszáz Szerbiában szerzett diplomáról derült ki, hogy hamis, vagy pénzért vásárolták azokat. Az országban korrupció gyanújával letartóztattak tizenhat tanárt, továbbá az oktatási miniszter helyettesét.

Felfüggesztik a szerbiai egyetemeken szerzett oklevelek elismerését és honosítását Görögországban, miután több mint háromszáz esetben kiderült, hogy azokat pénzért vásárolták meg, illetve hamisak.

A görög kormány valamennyi Szerbiában szerzett oklevelet ellenőrizni fogja, és erre az időre felfüggesztik az érintett diplomákat. Emellett még közel ezer, Bulgáriában kiadott hamis oklevél kapcsán is vizsgálatot kell indítani Görögországban.

Az ezredfordulón több mint kétezer görög diák tanult Szerbiában, a legtöbben a jogi és orvosi egyetemeken.

Eközben korrupció gyanújával letartóztatták a kragujeváci egyetem tizenhat tanárát és a szerb oktatási miniszter helyettesét, mert kiderült, hogy 600-1000 euróért igazoltak egy vizsgát, a diploma pedig 15-16 ezer euróba került.

A szerb oktatási tárca ezt követően valamennyi egyetemen vizsgálatot indított. Félhivatalosan nyilvánosságra került, hogy az újvidéki egyetemen is volt lehetőség a vizsgák és a diplomák megvásárlására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×