Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
315.36
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Fábry háborúba ment

Egynapos látogatásra az iraki fővárosba érkezett a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök. Szekeres Imre és Havril András Bagdadban meglátogatja az iraki NATO-kiképzőközpontban szolgálatot teljesítő 17 magyar katonát, illetve találkozik az iraki hadsereg és rendőrség vezetőivel is. A tárcavezetővel tartott többek között Fábry Sándor humorista, televíziós műsorvezető is.

A Magyar Honvédség törzstisztjei az új iraki hadsereg tisztjeinek és vezető tiszthelyetteseinek felkészítésében és kiképzésében vesznek részt.

A NATO iraki kiképző missziójában való szerepvállalást tavaly októberben egy évvel hosszabbította meg a kormány.

Szekeres Imre neves televíziós személyiségeket is elhívott iraki útjára, amit azzal indokolt, hogy a közvélemény keveset tud arról, miért vannak magyar katonák külföldön, és milyen a Magyar Honvédség.

A miniszter által vezetett delegációval külpolitikai és katonai szakújságírókon kívül Fábry Sándor humorista is Irakba utazott. Meghívták Friderikusz Sándort is, aki azonban egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a részvételt.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×