Infostart.hu
eur:
361.71
usd:
315.26
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Hosszú hallgatás után megszólalt Blair

Súlyosan elítélte a brit kormányfő Szaddám Huszein kivégzésének módját, felhívta a figyelmet ugyanakkor az egykori iraki elnök bűneire is.

Tony Blair, aki Abe Sindzo japán miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót Londonban, "teljesen helytelennek és elfogadhatatlannak" minősítette azokat a körülményeket, amelyek közepette Huszeint tavaly év végén felakasztották.

Blair több mint kéthetes hallgatás után először szólalt meg az ügyben, jóllehet saját kormányának vezető tagjai is, köztük John Prescott miniszterelnök-helyettes és Gordon Brown pénzügyminiszter - az idén távozó Blair félhivatalosan kijelölt utódja - már több ízben nyilvánosan elítélte a kivégzés módját.

Tony Blairt mind több bírálat érte az elmúlt napokban, amiért nem szólalt meg ebben a kérdésben.

A kormányfő a kedd esti sajtótájékoztatón azt mondta: a brit kormány véleménye "nagyon világosan" kifejezést nyert a miniszterek és az ő személyes szóvivője által tett eddigi nyilatkozatokból.

Hozzátette: a kivégzés körülményeinek sem szabad feledtetniük, hogy Szaddám Huszein milyen bűnöket követett el saját népe ellen.

Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×