Infostart.hu
eur:
365
usd:
320.17
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Kábítószert találtak a védelmi miniszter házában

Kis mennyiségű kábítószert talált a rendőrség John Reid brit védelmi miniszter otthonában, de a hatóság közleménye szerint a politikus nem gyanúsított az ügyben.

Az egy grammnál kisebb mennyiségű, hozzávetőleg 85 penny (320 forint) utcai értékű vadkender-származékot Reid skóciai választókerületi otthonában találták meg, amikor a házban a rendőrség biztonsági rutinellenőrzést tartott.

Mind a védelmi minisztérium, mind a területileg illetékes rendőrség hangsúlyozta, hogy az ügyben a miniszter nem szerepel gyanúsítottként, és további hatósági eljárás nem várható.

A rendőrségi közlemény szerint nem lehetett megállapítani, hogy a Reid házában fellelt kábítószer kié, de a BBC nem hivatalos forrásból úgy tudja, hogy a tiltott szer még a miniszter beköltözése előtt került az épületbe.

Reid szóvivője azt mondta: a védelmi miniszternek "fogalma sincs", honnan került a kábítószer a házába.

Az újabb ügy mindenesetre nem hiányzott a munkáspárti brit kormánynak, amely botrányok sorozatával terhelten fordul az öt nap múlva esedékes helyhatósági választások kampányának célegyenesébe.

Csak az utóbbi egy hétben két súlyos belpolitikai botrány robbant ki: kiderült, hogy 1999 óta ezernél több olyan külföldi bűnöző - köztük több gyilkos és kábítószer-kereskedő - került szabadlábra, akiket érvényes bírói végzés alapján, büntetésük letöltése után ki kellett volna toloncolni az országból, és az egyik bulvárlap igen kínos fotók közlésével rántotta le a leplet John Prescott miniszterelnök-helyettes házasságtörő viszonyáról.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, kihagytunk két hatalmas helyzetet is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×