Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Lángosok a Csárdafesztiválon a Szent István-napi programsorozaton a fővárosi Vörösmarty téren 2022. augusztus 19-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

Véget ér a jeges korszak Sándorfalván

Meglepő profilváltással indítja a szezont Sándorfalva egyik meghatározó vendéglátóhelye: a több mint negyedszázados múltra visszatekintő Csumi Fagylaltozó idén már nem nyit ki, helyén az eddig téli kínálatként ismert büféételek maradnak étlapon egész évben.

A döntés hátterében egy sajátos technológiai és piaci kényszer áll. Dékány János tulajdonos tájékoztatása szerint a korábbi években a szezonváltás komoly logisztikai terhet jelentett: a lángos- és hurkasütés utáni olajszagot közel két hétig tartó intenzív takarítással és meszeléssel kellett semlegesíteni, hogy a helyiség alkalmas legyen a fagylalt árusítására. A 62 éves, cukrász végzettségű vállalkozó az idei évtől eltekint ettől a megterhelő átállástól – írja a delmagyar.hu.

A „jeges édesség” visszaszorulásának hátterében a szakember több, elsőre talán talányos összefüggésre mutatott rá. A gyümölcsszezon eltolódása és a dinnye korai megjelenése a tapasztalatok szerint drasztikusan visszaveti a fagylalt iránti keresletet.

Míg évtizedekkel ezelőtt gyakori volt a 40 gombócos „hazaszállítás”, mára az emberek jóval kevesebbet költenek erre a termékre.

Sándorfalván jelenleg négy fagylaltozó működik kis területen, ami a strand szezonális visszaesésével együtt már nem tette kifizetődővé a profilfenntartást.

Bár a tulajdonos sajnálja a cukrászszakmai hagyományok megszakadását, a visszajelzések pozitívak: a helybéliek és a látogatók örömmel fogadták, hogy a lángos, a kolbász és a palacsinta a nyári időszakban is elérhető marad a korábbi fagylaltozó helyén.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×