2025 júliusának elején újabb lépés történt az olaj világában: az OPEC+ országai közösen úgy határoztak, hogy augusztusban napi 548 ezer hordóval növelik az olajkitermelést. Ez a döntés technikai adatnak tűnhet, ám hatása mélyen beágyazódik a globális gazdaság idegrendszerébe. Hiszen ahol olaj van, ott energia van – ahol energia van, ott mozgás van. A fekete arany még ma is az ipari civilizáció egyik legfontosabb alapköve.

Ez a növekmény nem előzmény nélküli: az elmúlt négy hónapban a szervezet hasonló ütemben növelte a kínálatot. A mostani lépés tehát szerves része egy tágabb, előrelátó folyamatnak, amely – legalábbis elviekben – összhangban van a világpiaci kereslet fokozatos bővülésével.

Ahogyan a bejelentés napvilágot látott, az olaj ára azonnal esni kezdett. A Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára jelenleg 69 dollár körül mozog – ami egy laikus számára kevésnek vagy soknak is tűnhet, attól függően, milyen emlékképei vannak a tankolásról vagy a gazdasági hírekről. Valójában ez az ár éppen középen helyezkedik el, ha visszatekintünk az elmúlt évtizedre: a Brent ára az elmúlt tíz évben 20 és 120 dollár között mozgott. Ráadásul a mostani ár szinte pontosan megfelel a medián értéknek. Ez annyit jelent, hogy az elmúlt tíz évben a napok nagyjából felében magasabb, míg másik közel felében alacsonyabb volt az olaj ára, mint 69 dollár.

A fenti értékelés azonban figyelmen kívül hagy egy kulcsfontosságú tényezőt, az inflációt. Az elmúlt években még az USA-ban is láthattunk 10 százalék körüli inflációt. Ez pedig azt jelenti, hogy a mai 69 dollár kevesebbet ér, mint néhány évvel ezelőtt ugyanennyi.

Ha az olajárakat reálértéken, azaz az inflációval korrigált módon szemléljük, egy egészen más kép bontakozik ki előttünk. A valóságban az olaj mostani ára történelmi mércével mérve alacsonynak számít.

Ha visszatekintünk az olajpiac elmúlt két évtizedére, egyértelműen kirajzolódik, hogy a 2008 júliusában elért 140 dollár feletti hordónkénti olajár nem csupán lokális árcsúcs volt. Még az inflációval korrigált, azaz reálértéken számított összevetésben is ez volt az utóbbi évtizedek legmagasabb szintje.

Az azóta eltelt időszakban többször mutattak emelkedő trendet az árak, de a 2008-as szintnek a közelébe sem értek. A 2011. májusi olajár például 12 százalékkal volt alacsonyabb, míg a legutóbbi nagyobb, 2022-es drágulási hullám csupán a 2008-as szint kétharmadáig jutott el, ha figyelembe vesszük a dollár vásárlóerejének változását is.

A 2025. májusi adatok szerint a Brent típusú kőolaj hordónkénti ára 62,4 dollár volt. Ez első ránézésre nem tűnik rendkívülinek, de a történelmi kontextus mást mutat: az elmúlt 20 év adatsorában ez a 34. percentilisnek felel meg, vagyis csak minden harmadik hónapban volt ennél olcsóbb az olaj.

Ha pedig inflációval is korrigáljuk az adatokat, akkor

a mostani árszint az elmúlt 240 hónap legalacsonyabb 10 százalékába tartozik.

Magyarán reálértéken az olaj ritkán volt olcsóbb, mint most.

Ez a megállapítás nem csupán egy statisztikai érdekesség. Ez költségvetések, fejlesztési tervek és háztartási pénztárcák szintjén is érezteti a hatását – és nem utolsó sorban a globális geopolitikára is visszahat. A gazdaságtörténet tanulsága szerint az alacsony olajárak gyakran lendületet adnak a világgazdaságnak. Csökkenő energiaárak mellett olcsóbb a szállítás, olcsóbb az ipari termelés, és nagyobb tér nyílik a fogyasztásra – mindez élénkítő hatást gyakorolhat a növekedésre.

Ám a képlet sosem ennyire egyszerű. Az olcsó olaj gyakran nem ok, hanem következmény. Gyakran annak jele, hogy a globális kereslet gyenge, a gazdaságok visszafogják termelésüket, és kevesebb energiát igényelnek. Így az alacsony olajár sokszor egy korábbi gyenge periódus utórezgése – és intő jel is lehet.

A jövő mindig bizonytalan. Az azonban valószínűsíthető, hogy az OPEC+ friss bejelentése nem fogja felfelé mozdítani az árakat. Így az alacsony olajár korszaka rövid távon nagy eséllyel ki fog tartani.

A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője és a BCE docense