Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Fuel cap with H2 hydrogen technology symbol
Nyitókép: Animaflora/Getty Images

Olaj helyett másra áll át Szaúd-Arábia

Hosszú távon az olajmonarchiának is gondolnia kell arra, mi lesz az olajkorszak után.

Több milliárd dollárt fektetne a hidrogéngyártásba Szaúd-Arábia, aminek keretében hamarosan egy új óriásvállalat is születhet a karbonsemleges üzemanyag gyártására – írja a vg.hu.

Az ország állami vagyonkezelője, a közel 1000 milliárd dolláros – nagyjából a teljes éves szaúdi GDP – vagyon fölött rendelkező Public Investment Fund (PIF) egy vállalatot már létre is hozott Energy Solutions néven a zöld hidrogén gyártásának finanszírozásra. A Mohamed bin Szalman koronaherceg elnökölte alap nem is kevés pénzzel szállna be a hidrogénüzletbe, arra legalább 10 milliárd dollárt szán, ami azonban a Bloomberg forrásai szerint a kereslettől függően jelentősen nőhet a következő években.

A befektetések egy részében az állami olajcég, a Saudi Aramco is részt vesz a tervek szerint, míg a születő új óriáscéget a Thyssenkrupp Uhde volt vezérigazgatója, Cord Landsmann irányítja majd, míg a céget a PIF fogja ellenőrizni és finanszírozni.

Szaúd-Arábia azt várja a beruházásoktól, hogy a királyság a hidrogén piacán is fontos szereplővé váljon. Az olajmonarchia szeretne az egyik legnagyobb zöld – tehát megújuló energiát használva a víz bontásával létrejövő – hidrogéntermelővé válni, ám szeretné a PIF kormányzója és az Aramco elnöke, Jaszir Al Rumajjan szerint a kék – földgáz felhasználásával és a keletkező szén-dioxid megkötésével születő – hidrogén termelésének 15 százalékát is megszerezni.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×