Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A zöld rendszámot elsőként megkapó (de nem az egyes sorszámú) BMW i3 elektromos meghajtású személygépkocsi a Wallis Duna Kft. telephelyén Budapesten 2015. október 13-án. A rendszámmal az elektromos autóknak járó kedvezményeket is igénybe lehet majd venni.
Nyitókép: MTI Fotó: Marjai János

Kiderült, hány magyar autó kapott már zöld rendszámot

Az egyedi rendszámos kocsik több mint felük tisztán elektromos személyautó.

A 2022-es növekedés kis híján 21 ezer darabos, a világoszöld hatósági jelzéssel felszerelt járművek harmada tehát tavaly állt forgalomba - közlte az Energiaügyi Minisztérium.

A zöld rendszámos gépkocsikból 2022 végén 63 597 darabot, 2020 elejéhez képest három és félszer, a kizárólag elektromos hajtásúakból pedig négy és félszer többet tartottak nyilván az országban.

A tavalyi esztendő a leginkább környezetkímélő hajtású járművek jelentős előretörését hozta magával a hibridek rovására.

Tisztán elektromos gépkocsikból tavalyelőtt még kevesebb mint ötezret, 2022-ben ezzel szemben több mint 13 ezret helyeztek forgalomba. Az adott évben munkába álló összes zöld rendszámos járműnek 2021-ben még kevesebb mint harmadát, tavaly már közel kétharmadát hajtotta kizárólag elektromos motor - részletezte a minisztérium.

A tiszta és csendes járművek között az év végével túllépte a kétezret a teherautók és a háromszázat közelíti a motorkerékpárok száma. A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben több intézkedéssel támogatja a jelentős károsanyag-kibocsátó közúti közlekedés zöldítését. A Zöld Busz Programban biztosított állami ösztönzőknek is köszönhetően

már majdnem másfélszáz klímabarát busz szolgálja az utasok kényelmét főként a nagyvárosok tömegközlekedésében.

A program folytatására és továbbfejlesztésére részben a magyar kibocsátás-csökkentésből származó, Németországnak értékesített kvótatöbblet biztosít fedezetet.

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) támogatásával a nemzetközi hálózatba illeszkedő új elemekkel gyarapodik a hazai alternatív töltőinfrastruktúra is - emelte ki az EM. Az országos lefedettséget biztosító beruházásoknak köszönhetően bátrabban indulhatnak útnak a járművezetők, így még népszerűbbé, keresettebbé válhatnak az elektromos autók és tehergépkocsik.

A kiszámíthatóbb és kényelmesebb klímabarát mobilitás révén csökken a levegőszennyezés és zajterhelés a hazai településeken.

Magyarország nemcsak felhasználóként veszi ki a részét a járműipar zöld fordulatából, miután Németország mellett európai akkumulátorgyártó központtá is válik, a világszínvonalú ZalaZONE tesztpálya révén pedig az ágazati kutatás-fejlesztésben is kimagasló képességekkel bír - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×