Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
324.5
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Budapest, 2022. június 6. A 2018-ban átadott Magyar Telekom és T-Systems 58 ezer négyzetméter alapterületű székházának részlete a főváros IX. kerületében, a Könyves Kálmán körút és Üllői út találkozásánál. A TIBA Építész Stúdió projektjeként létesült épület 2022-ben elnyerte a BIGSEE Építészeti Díjat, Public and commercial architecture (Köz- és kereskedelmi célú építészet) kategóriában. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

A várakozások felett nőtt a Telekom bevétele

A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált árbevétele éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 10,9 százalékkal 184,2 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.

A társaság adózott nyeresége 19,2 százalékkal – az elemzők által vártnál kisebb mértékben – 11,7 milliárd forintra csökkent a második negyedévben, mivel a nagyjából stabil működési eredményhez növekvő pénzügyi ráfordítások párosultak.

Az elemzői konszenzus alapján a bevételben 7 százalékos növekedést, míg a nyereségnél 33 százalékos csökkenést vártak a negyedévre.

A jelentés szerint a növekedést elsősorban a jelentős mobil adat- és a magasabb készülékértékesítés eredményezte, míg az észak-macedón leányvállalat hozzájárulását a magyar forint észak-macedón dénárral szembeni gyengülése tovább erősítette.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×