Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.65
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

Még csak alig, de azért már dörzsöli a tenyerét a magyar söripar

Az első negyedév igen gyengére sikeredett, ezért.

Gyenge első negyedévet zárt a magyarországi söripar, ám a legnagyobb gyártók bíznak abban, hogy az év további részében a forgalom fellendül - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója.

Az öt legjelentősebb hazai sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt. és Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes termelése 1,055 millió hektoliter volt az első negyedévben, mindössze 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, belföldi sörértékesítésük pedig szintén alig, 0,6 százalékkal nőtt, 1,087 millió hektolitert tett ki.

"Ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi év első negyedévének gyenge volt a forgalma, különösen azért, mert március második hetében vendéglátóipari fogyasztás már nem volt, a kiskereskedelmi forgalomban pedig az alapvető élelmiszerek és fogyasztási cikkek felé fordult a vásárlók figyelme, akkor

ezek a forgalmi adatok a nagyon alacsony bázis miatt nem tekinthetők jónak,

a Covid intézkedések hatását tükrözik" - mondta Kántor Sándor. Hozzátette ugyanakkor, hogy 2021 első negyedévében az öt legnagyobb magyar gyártó mindegyike számos új termékkel jelent meg a piacon, ami azt jelzi, hogy a szezon beindulásával bíznak egy, a tavalyinál erősebb forgalomban.

A gyártók a gyenge negyedév ellenére nem kényszerültek elbocsátásokra, sőt, a közvetlenül foglalkoztatott létszám a tavalyi 1590-ről 1610 főre nőtt, elsősorban a járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt megnövekedett feladatok ellátására - mondta a szövetség igazgatója.

Tavaly az év egészében jelentős visszaesést szenvedett el a söripar: az öt legnagyobb gyártó teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, belföldi értékesítésük 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett.

Az idei első három hónap adatai alapján a teljes sörforgalom kizárólag a kiskereskedelmi csatornákon keresztül zajlott,

a hordós sör eladása megszűnt, csak a korábban kiszállított tételek visszafogadása történt, az újratölthető üvegek forgalma pedig a felére esett. A kiskereskedelem által igényelt kiszerelések eladása és a teljes forgalmon belüli aránya ezzel egyidőben nőtt, az úgynevezett egyutas üvegek és a PET-palackos sörök forgalma 17 százalékkal, az aludobozos termékeké 26 százalékkal emelkedett. Utóbbi adatról Kántor Sándor megjegyezte: évek óta folyamatosan nő az aludoboz aránya a teljes forgalomban, 2021 első negyedévében elérte a legnagyobb gyártók teljes kiskereskedelmi forgalmának 79 százalékát, 870 ezer hektolitert (ez a sör mellett a gyártók cider forgalmát is tartalmazza).

Új tendencia, hogy a prémium sörök térnyerése megállt, e kategória első negyedévi forgalma megegyezett az egy évvel korábbival, miközben a középkategória forgalma 3 százalékkal nőtt. A gazdaságos, saját márkás termékek forgalma a korábbi trendeknek megfelelően alakult, 2021 első negyedévében 5 százalékkal csökkent 2020 azonos időszakához képest. Továbbra is népszerűek az ízesített és ízesítetlen alkoholmentes sörök, ezek forgalma 6 százalékkal nőtt az idén az első három hónapban.

A Magyar Sörgyártók Szövetségét, a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezetét 1992-ben alapították, tagja a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Borsodi Sörgyár Kft., a Carlsberg Hungary Kft.. A szövetség munkáját adatszolgáltatással segíti a Pécsi Sörfőzde Zrt. is. A szervezet tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe).

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×