A Nature folyóiratban szerdán megjelent tanulmányon 26 tudós és környezetvédő dolgozott. Mint írták, a védett tengeri területek alkalmasak lehetnek a biodiverzitás helyreállítására, hatékonyak lehetnek a tenger gyümölcseinek termelésében és a felmelegedést okozó széndioxid tárolásában.

Jelenleg azonban mindössze az óceánok 7 százaléka van védett tengeri területként kijelölve vagy ajánlva, s ebből kevesebb mint 3 százalék tartozik halászati, bányászati és más élőhelypusztító tevékenységet tiltó vagy jelentősen korlátozó rendelkezés hatálya alá.

A tanulmány azt vizsgálta, hogy milyen előnyök származnának ennek a területnek a legalább 30 százalékra növeléséből. A kutatók szerint ezt kellene elfogadnia a kormányoknak, amikor megállapodnak az új globális célokról, amelyek arra irányulnak, hogy megállítsák és visszafordítsák az emberek által a természetben okozott károkat.

A tanulmány vezető szerzője, Enric Sala, a National Geographic Society tudósa kiemelte, hogy az óceánok élővilága a túlhalászat, a klímaváltozás és a tengeri élőhelyek károsodása miatt hanyatlik világszerte. Hangsúlyozta, hogy ha az óceánok egészségesebbé válnának, az nyilvánvalóan az emberiségnek és a gazdaságnak is hasznára válna. És ezt nagyon gyorsan el lehetne érni, ha az óceánoknak legalább a 30 százalékát védett területté tennénk 2030-ra - tette hozzá.

Először végeztek olyan méréseket kutatók, amelyekkel megállapították, hogy az óceánok fenekét halászhálóval végigsöprő halászat milyen hatással van a klímára. Ez a halászati módszer évente átlagosan egy gigatonna karbonkibocsátással jár. Ez meghaladja az összes ország karbonkibocsátását, kivéve Kínát, az Egyesült Államokat, Indiát, Oroszországot és Japánt.

A tanulmány társszerzője, Trisha Atwood, az Utahi Állami Egyetem kutatója szerint a fenékhálós halászat - melynek lényege, hogy nehezékekkel ellátott hálókat vontatnak végig a tengerfenéken - károsítja a tengerfenéket, kiszabadítja az abban elraktározódott szén egy részét, amelyet aztán a mikrobák lebontanak, és szén-dioxiddá változtatnak.

A kutató hozzáfűzte, hogy egyelőre nem tudják, pontosan mennyi szén-dioxid jut vissza így a légkörbe, és ez mennyiben járul hozzá a klímaváltozáshoz.

A tanulmány szerint a tengerfenéki halászat okozta karbonfelszabadulás kockázatát 90 százalékkal történő csökkentéséhez elegendő lenne mindössze az óceánok 3,6 százalékán tiltani a gazdasági célú halászatot, elsősorban a tengermenti országok partjainak 370 kilométeres körzetében.

Az adatok szerint a tengerfenéki halászat okozta legnagyobb károsanyag-kibocsátó országok közé tartozik Kína - amely az összes kibocsátás háromnegyedéért felelős -, továbbá Oroszország, Olaszország, Nagy-Britannia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Norvégia, Horvátország és Spanyolország.

Atwood elmondta: ha egyebek mellett a Dél- és Kelet-kínai-tenger, a Jeges-tenger és az Adria nagyobb védettséget élvezne, az csökkenthetné a karbonkibocsátást és növelné a biodiverzitást.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a vonóhálós halászat visszaszorításával szén-dioxid-krediteket eredményezhet, ami lehetővé teheti a védett óceáni területek növelésének finanszírozását, és kompenzálhatja a gazdasági veszteségeket - írták a kutatók.