Infostart.hu
eur:
368.45
usd:
317.69
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Vásárlás Erzsébet-utalvány Plusz kártyával egy belvárosi élelmiszerüzletben 2016. december 9-én.  A kártya kibocsátója a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Az elektronikus kártyán kezelhető az étkezési, az ajándék, az iskolai, a kultúra valamint a sport utalvány is.
Nyitókép: Mohai Balázs

Egekben az élelmiszerek ára, és nem tudni, mikor áll meg a drágulás

Az átlag felett, csaknem 6 százalékkal drágultak az élelmiszerek 2019-ben, a tartós fogyasztási cikkek ára viszont csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. 2019 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 4,0 százalékkal voltak magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az éves infláció pedig 3,4 százalékkal haladta meg a 2018-as szintet.

A sertéshús és az abból előállított készítmények ára emelkedett a leginkább: egy év alatt közel 24 százalékkal nőtt, és ez okozta főként az élelmiszerek jelentős drágulását - mondta az InfoRádiónak Quittner Péter, a KSH osztályvezetője. Megemlítette, hogy a feldolgozott hústermékek közül a párizsi-kolbász termékkör ára 13, míg a szalámi-szárazkolbász-sonka termékköré 10 százalékkal növekedett egy év alatt, 2018 decemberéhez képest.

A burgonya és zöldségek, gyümölcsök esetében változatosabban alakultak az indexek. A friss hazai és importált gyümölcsök ára közel 18 százalékkal emelkedett egy év alatt, a burgonya ára pedig 5 százalékkal növekedett, míg a zöldségek ára enyhén, közel 2 százalékkal csökkent.

Az előző hónaphoz, 2019 novemberéhez képest vizsgálva az árak alakulását kijelenthető, hogy hasonló trendek érvényesültek.

A sertéshús esetében 7,5 százalékos drágulást mért decemberben a KSH,

ez egyik hónapról a másikra kiugró, a lakosság számára is egyértelműen érzékelhető emelkedés - mondta Quittner Péter.

A feldolgozott hústermékeknél enyhébb, 1-2 százalék közötti áremelkedést regisztrált a KSH. Az ünnepek közeledtével szintén enyhébben, többnyire 2 százalék körül drágult számos alapvető élelmiszer. A tojásnál és a kenyérnél is 2 százalékos áremelkedést tapasztalhattak a fogyasztók a novemberihez képest.

Az élelmiszerekhez képest jóval mérsékeltebb áremelkedést mértek a háztartási energiánál. Egyrészt azért, mert több termékkört ért alatt a statisztika, amelyek egy része hatósági áras. Utóbbi körébe tartozik a távfűtés, az elektromos energia, a vezetékes gáz, ezek ára nem változott 2019-ben, míg az egyéb, mondhatni fűtéshez is használható termékek esetében - mint a szén, a tűzifa, vagy a palackos gáz - éves szinten 2-6 százalék közti áremelkedést lehetett tapasztalni - tette hozzá Quittner Péter.

A ruházkodási és a tartós fogyasztási cikkek érdemben nem járultak hozzá az infláció növekedéséhez: előbbi árai 0,4 százalékkal emelkedtek 2018 decemberéhez képest, míg az utóbbi termékkörnél - ide tartoznak a személygépkocsiktól a bútorokon át a kisebb műszaki, elektronikai cikkek is - mérséklődtek az árak 0,9 százalékkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×