Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Egy egész munkásság elismerése a Puskás Tivadar-díj

Drozdy Győző egész életének munkásságát szerették volna elismerni az 1957-ben alapított elismeréssel, amelyet a híradástechnika és a hírközlés fejlesztése terén kimagasló érdemeket szerzett személyek kaphatnak meg.

Az elismerést odítélő Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) elnökségi tagja, Bartolits István az InfoRádiónak elmondta, az elismerést évente öt személy kaphatja meg. Az alapítólevélben megfogalmazott négy feltételből legalább kettőnek kell teljesülnie.

A négy kritérium:

  • a területen hosszú ideje végzett eredményes munka,
  • kimagasló teljesítmény,
  • kiemelkedő elméleti, irodalmi vagy oktatási munkásság,
  • jogi, közgazdasági vagy szervezési munka.

Idén Szabó Csaba Attila, a Híradástechnika és az Infocommunication Journal folyóiratok szerkesztője, Szalay Imre a HTE 21 évvel ezelőtt elindított Projektmenedzsment Fórum szervezőbizottsági tagja és Drozdy Győző, a Telenor jelenlegi vezérigazgató-helyettese kapta.

A HTE elnökségi tagja Drozdy Győzőről elmondta: hosszú éveken keresztül Finnországban dolgozott, ott építette fel a tudományos eredményeit, majd hazajött, hogy az – akkori nevén – a Pannon GSM-hez menjen. Több mint negyed évszázada, 1993 szeptembere óta folyamatosan a cég felső vezetésének tagja, 2018 augusztusa óta pedig a mobiltársaság vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

A Puskás Tivadar-díjjal a szakember egész életének munkásságát, a mobil rádiótelefon rendszerek hazai meghonosításában és felfuttatásában végzett elkötelezett munkáját és magas színvonalú szakmai ismeretterjesztő és tudományos munkáját szerették volna elismerni.

Drozdy Győző az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz csütörtökön 18 órától.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×