eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Így költekezik a magyar

Szépen hízik a boltos vásárlás, immáron 2013 második fele óta. De a drága cikkek – bútor, mosógép, televízió, laptop és autó – esetében még van lemaradás.

A családok fogyasztási célú költekezése 2017-ben a Blokkk.com becslése szerint túllépte a 18 ezer milliárd forintot, ennyit költöttünk a boltban és a különböző szolgáltatásokra – például vendéglőben vagy utazásra. Egy évvel korábban ez a kiadása 17 ezer milliárd, egy évtizeddel ezelőtt pedig 14 ezer milliárd forint volt ez az érték.

Tehát

a pénztárakban kifizetett összeg közel 30 százalékkal nőtt tíz év alatt,

úgy, hogy közben volt egy válság.

A családi költekezés legnagyobb szelete a boltos vásárlás, ez 2017-ben túllépte a tízezer milliárdos határt. 2013 második félévétől mérve folyamatos a boltos vásárlások növekedése. Az egy főre jutó fogyasztást nemzetközi összehasonlításban nézve Magyarországnak így is csak a sor vége felé jut hely. Az Európai Unióban mindössze három ország van, ahol az egy főre jutó fogyasztás kevesebb, mint hazánkban.

A vásárolt javak tartóssága alapján a hivatalos nemzetközi besorolás megkülönböztet tartós (például bútor), féltartós (például ruházat) és nem tartós terméket (például élelmiszer), továbbá fizethetünk valamilyen szolgáltatásért is (például cipőjavítás). A legkevesebbet a drágább tartós javakra költjük, mivel kis mennyiséget vásárlunk belőlük, a legtöbb kiadást pedig a szolgáltatások jelentik.

Az egy évnél hosszabb ideig használható háztartási javak piaca 2007-ig nőtt, ebben egyebek mellett szerepet játszott a családok hitelfelvételének megugrása, nem csekély súllyal a devizaalapú kölcsönök. A válság hatására azonban negyven százalékot zuhant ezen termékek vásárlása. 2011-től pedig folyamatosan bővült a piac, de 2017-ben összességében még mindig – több mind 15 százalékkal – elmaradt a korábbi csúcstól a vásárlások értéke.

Bútor

A bútorpiac a 2007-es csúcsot követően 2013-ig esett több mint 40 százalékot. Ezt követően szép fokozatosan tért csak magához. 2017-ben a Blokkk.com becslése szerint megközelítette az egy évtizeddel ezelőtti szintet, amiben feltehetően jelentős szerepet játszott a fizetések emelkedése mellett a lakásépítés támogatása is. Bár az új lakások építésének java még csak az alapozásnál vagy a falhúzásnál tart, de folyamatosan élénkül a lakáspiac, és a bútorvásárlás korábban is kötődött az otthonteremtéshez.

A bútorpiac az ígéretes területek közé tartozik, amit jelez, hogy az Ikea, a Yisk és a Kika mellett nemrég megjelent a Möbelix is.

Háztartási gépek

A tartós elektromos háztartási gépek – mint a porszívó, a hűtő vagy a mosógép – a piac nagy lendületet vett az elmúlt három esztendőben, sőt jócskán túl is lépi az évtizeddel ezelőtti szintet, pedig ez is nagyot – 35 százalékot – zuhant 2009 tájékán. A növekedésben lehetett némi szerepe a kormánynak, hiszen az energiatakarékosság jegyében pénzt ad a hűtő, vagy éppen a mosógép vásárlásához.

Szórakoztatás

A híradástechnikai cikkek piaca 40 százaléknál is többet esett, a mélypontot pedig 2011-ben érte el. Kilábalni azonban még nem tudott a gödörből, néhány százalék híján az ötöde még hiányzik a korábbi csúcshoz mérve. Az informatikai piacnál is hiányzik egy bő 20 százalék az egy évtizeddel ezelőtti szinthez képest.

Autó

A magyar autópark kimondottan öreg, és a használt autó sokkal jobban fogy az újnál. Az új autópiac a korábbi években nem sok híján harmadára esett vissza, a mélypont 2011-ben volt. Jelenleg a fele körül mozog az új autós költekezés értéke a korábbinak. Az autómobilizáció gyenge tere a magyar fogyasztásnak, nemzetközi összehasonlításban is, ráadásul az autóvásárlások nagyobb része céges beszerzés.

A statisztika a használt autópiac autókereskedéseinek adatait összegzi, ott van még a magán csere-bere és a magánimport is. Ennek tükrében az adatsor csalóka némileg, hiszen 2017-ben 150 ezer körüli darabszámban hoztak be a határon túlról használt autót, főleg olcsót és régit. 

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×