Infostart.hu
eur:
377.12
usd:
319.53
bux:
126975.66
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Váratlan fordulat: visszavonulót fúj a kormány

Váratlan fordulat: visszavonulót fúj a kormány

Változhat a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség által közösen jegyzett kereskedelempolitikai munkaanyag, kikerülnek belőle azok a javaslatok, amelyek a versenyszférát új adótételekkel illetnék – értesült a Magyar Idők kormányzati körökből.

A vállalkozások versenyképességének javítását célzó, adócsökkentésekre épülő gazdaságpolitikával nem egyeztethetők össze az olyan elképzelések, melyek új központi terheket rónának a vállalkozásokra. Egyelőre

nincs egységes álláspont a kormányon belül

a kiskereskedelmi ágazatot érintő, több pontból álló tárcaközi munkaanyag kapcsán, melynek egy korábbi változata azelőtt került nyilvánosságra, hogy konszenzus született volna a törvényjavaslatként kidolgozandó felvetésekről – tudta meg a Magyar Idők.

Kormányközeli információink szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség által előterjesztett, a fogyasztók és a munkavállalók védelméről szóló elképzelésekből az eredeti szándéknak megfelelően azután sem születnek adóterhelést jelentő törvényjavaslatok, miután megtárgyalták azokat.

Eszerint elképzelhető, hogy a napi fogyasztási cikket kínáló áruházláncoknak a jövőben sem kell a parkolóhelyek után számított környezetterhelési díjat fizetniük, illetve az adóval kiváltható kötelező minimumlétszámot sem írhatják elő. Ezenkívül előfordulhat, hogy a fogyasztóvédelmi ellenőrzésekért fizetendő felügyeleti díj bevezetését sem támogatja a kabinet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Megszólalt az Európai Bizottság Orbán Viktor javaslatáról

Orbán Viktor miniszterelnök egy, az Európai Tanács elnökéhez, António Costához címzett levelében egy tényfeltáró misszió felállítását javasolta a Barátság kőolajvezeték megsérült szakasza állapotának vizsgálatára, amit az Európai Bizottság „pozitív lépésként” értékelt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×