eur:
394.03
usd:
364.7
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Alig volt hús a virsliben - lépett a Nébih

Alacsony hústartalmú, lengyel gyártású, 1 kilogrammos, vákuumcsomagolt BARONI baromfi virslit vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a LIDL Magyarország Bt. egyik élelmiszerüzletében, a termék hústartalma csupán 18 százalék volt a Magyar Élelmiszerkönyvben (MÉ) előírt 40 százalékkal szemben - közölte a Nébih.

A készítmény fő összetevőként 43 százalékban csontokról mechanikusan lefejtett húst, úgynevezett MSM-et tartalmazott. Az európai uniós előírások alapján azonban az MSM nem tekinthető húsnak, így a hústartalomba sem számítható bele. A terméket tehát jogellenesen hozták virsli megnevezéssel forgalomba Magyarországon - tették hozzá.

A Nébih ezért elrendelte az érintett tétel, amelynek a fogyaszthatósági ideje: 2016. október 29., tételazonosítója pedig az L:11732 0310280, valamint az ezzel azonos összetételű és jelölésű BARONI baromfi virslik kivonását a forgalomból.

A közlemény szerint a hatósági intézkedésen túl a forgalmazó felvette a kapcsolatot a gyártóval, hogy a továbbiakban csak a jogszabályoknak megfelelően jelölt termékek kerülhessenek az üzletekbe.

Kiemelték: 2017. augusztus 1-jétől tovább szigorodnak majd a Magyar Élelmiszerkönyv húskészítményekre vonatkozó előírásai, ugyanis a jövőre életbe lépő szabályok értelmében a virsli hústartalmának minimum el kell érnie az 51 százalékot, a termékben található MSM aránya pedig nem haladhatja meg a 10 százalékot.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×