Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

6500 új munkahely a vállalkozásoknál

Várhatóan mintegy 6500 új munkahely létesítéséhez, valamint további 12 ezer már meglévő álláshely megőrzéséhez járul hozzá a kis- és közepes vállalkozások számára (kkv) indított munkahelyteremtő pályázati program - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára egy munkáltatói fórumot megelőző sajtótájékoztatón pénteken, Nyíregyházán.

Czomba Sándor elmondta, az NGM a Nemzeti Foglalkoztatási Alap terhére 13 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg a programot január elején, a támogatásból körülbelül 1100-1200 vállalkozás hozhat létre új munkahelyeket.

A pályázati feltételek nem változtak lényegesen tavalyhoz képest, a támogatás mértéke egy-egy munkavállaló esetében minimum 1,5 millió, maximum 3 millió forint lehet - tette hozzá az államtitkár.

Tájékoztatása szerint a programban olyan, a meglévő munkavállalói létszámukat bővíteni akaró, Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, amelyek vállalják, hogy a támogatással felvett létszámot legalább két évig megtartják, a beszerzett eszközöket és a létrehozott kapacitást pedig három évig működtetik. A vissza nem térítendő támogatás keretében új gépek, berendezések, műszaki eszközök, technológiák beszerzésének, valamint új létesítmények építésnek költségei számolhatók el.

A támogatás összege akkor növekszik, ha az új munkahelyen a vállalkozás nyilvántartott álláskeresőt, vagy roma munkavállalót alkalmaz, vagy a vállalkozás hátrányos helyzetű térségben, illetve szabad vállalkozási zónában működik. A pályázati összeg maximuma 120 millió forint lehet, de ez tovább növekedhet, amennyiben a beruházás például hátrányos helyzetű térségben, régióban valósul meg.

Czomba Sándor közlése szerint, a korábbi évek tapasztalatai alapján, a nyertes pályázatok támogatási összege átlagosan 2-2,2 millió forint közötti.

A pályázatokat a beruházás helye szerinti kormányhivatal munkaügyi központjához lehet benyújtani február 14-ig, azok támogatásáról április 4-ig születik miniszteri döntés.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×